Ma van a tolerancia nemzetközi napja. Az UNESCO hívta életre ezt az ünnepnapot (merthogy hivatalosan az) 1996-ban, azóta pedig minden évben az november 16-a fő célja, hogy az elfogadás fontosságára, személyes és társadalmi hasznára hívja fel a közvélemény figyelmét. Azt hinnénk, hogy 2020-ban erre már vajmi kevés szükség van, pedig nem. Nagyon is muszáj az elfogadást a közbeszédben tartani. Egy kutatás szerint ugyanis mi magyarok, nos…nem a fene nagy toleranciánkról vagyunk híresek.
Mit jelent a tolerancia?
Akkor beszélünk toleranciáról, ha a másik embertársunk felé türelmet és elfogadást tanúsítunk, a véleménye, viselkedése, politikai nézetei, etnikai vagy nemi hovatartozása ellenére is. A türelem és elfogadás ez esetben azt is jelenti, hogy nem ártunk ellentétes véleményünkkel a másiknak, nem szégyenítjük meg, nem rekesztjük ki, nem bántjuk sem lelkileg sem pedig fizikailag azért, mert a miénktől eltérő értékrend szerint éli és szervezi az életét. Így leírva annyira egyszerű, ugye? A gyakorlatban azonban ez még sincs így, hiszen akár a digitális térben, akár a fizikai életben rengeteg támadás érhet valakit, aki az átlagtól egy aprócskát is eltér. Miért? Mert az elfogadáshoz szükség van arra is, hogy megismerjük, megértsük a másik ember jellemzőit, erre azonban csak kevesen veszik a fáradtságot és az erőt.
A magyarok és a tolerancia
Készült egy felmérés az Európai Unió országaiban arról, hogy mennyire elfogadóak az egyes nemzetek. Már lespoilereztem a bevezetőben, hogy mi sajnos a dobogó közelében sem jártunk. Vagyis de, hogyha a legintoleránsabb nemzetet keressük, akkor egész szép helyen végeznénk, bár nem mi lennénk a nyertesek akkor sem. A legelfogadóbb nemzet a Republikon Intézet elemzései szerint Svédország és Dánia. A legintoleránsabb nemzet címét a kutatás szerint Szlovákia érdemelte ki, míg mi csupán 4 hellyel végeztünk előrébb náluk.
A legfrissebb, tavaly októberi felmérés szerint, ami szintén a tagállamok tolerancia indexét monitorozta, ismét nem hozott számunkra kedvezőbb eredményt. Eszerint ugyanúgy az északi nemzeteknél a legnagyobb az elfogadás, míg mi újra a lista végén landoltunk. Kirekesztőek vagyunk, ha a barátunk, kollégánk, vagy épp a szomszédunk tartozik bármilyen kisebbséghez, legyen az politikai, vallási, nemi vagy etnikai. A kirekesztés gyakran abban nyilvánul meg, hogy a társadalmi kisebbségek felé nincs kétoldalú kommunikáció, nincs hajlandóság egymás megismerésére. Minél nagyobb az elzárkózás és a kommunikáció redukálása, annál nagyobb a diszkrimináció is.
Ne árts!
A statisztikák magukért beszélnek, cáfolni is nehéz lenne, mégis…talán ma, a tolerancia nemzetközi napján javíthatunk egy kicsit a világról és a benne élőkről alkotott megítélésünkön. A tolerancia vissza még nem vetett semmit, akadályokat sem gördített a társadalom működése és a harmonikus együttélés útjába. Az intolerancia viszont annál inkább. Az kizárólag feszültséget generál, traumatizál és táplálja a gyűlöletet. Manapság, amikor azt sem tudjuk, mi változik holnap, talán még nehezebb az elfogadás. Még nehezebb meggyőzni arról bárkit, hogy elfogadni a másik embert jó dolog, mert azzal csak többek leszünk és nem kevesebbek, és azzal semmiben sem szenvedünk csorbát. 2020 hatalmas kihívás elé állította az embereket és a türelmüket egyaránt. Mégis…ha máskor nem, legalább a mai napon tegyük félre az előítéleteinket, és ha mégsem sikerül, legalább ne ártsunk. Mert az még egyszer sem vitte előre a világot…
Hozzászólások