A fenti idézet furcsának tűnhet kontextusából kiragadva, mégsem tudtam megállni, hogy ne ezt adjam címnek. Vitray Tamás – aki idén ünnepli 90. születésnapját – nem átlagos ember.
Persze, hogy is lenne az, amikor évtizedekig láttuk és hallottuk közvetítéseit és műsorait. De a veterán még a szakmabeliektől is eltérő attitűddel rendelkezik. Mert ő nem elkezdeni, hanem abbahagyni szerette a műsorait. Ezen állítását több dologgal is magyarázta. Egyrészt ő még akkor kezdett a médiában dolgozni, amikor mindenki csak értéket teremtett és nem voltak bugyuta, direkt népbutító tartalmak. De még a Magyar Televíziót is utolérte a nézettségi adatok szele. A mérések hiába voltak megbízhatatlanok, mégis ment a levesbe sok értékes dolog, hogy teret adjon valami kevésbé olyannak. Szóval amikor valamit befejezett önszántából, akkor örült, hogy meg tudta azt valósítani úgy, ahogyan azt ő akarta. A másik magyarázat pedig természetesen az, hogy jöhetett az új kihívás, a következő kaland.
Ezt semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy az 1952-ben érettségizett fiatal Vitray már 1958-ban kamera előtt állt és részt vett a hazai televíziózás elindításában. 39 év tévézés után hiába ment nyugdíjba 1997-ben (ekkor töltötte be a 65-öt), nem bírt magával és a 2000-es évek végéig rádiózott és különböző televíziók műsoraiban szerepelt.
Azt, hogy hihetetlenül hosszú karrierje alatt hány műsort vezetett, hány Olimpiát közvetített és hány emberrel készített interjút nem is érdemes összeszámolni, mert mindenki el tudja képzelni, hogy elképesztő számok jönnének ki.
Vitray – aki már egy ideje kerüli a nyilvános szerepléseket – most mégis kivételt tett: Végh Veronika meghívására Debrecenbe látogatott 2022. március 11-én, hogy a Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon színpadán ő legyen az interjúalany. A pár nappal korábban bejelentett esemény órák alatt telt házas lett, így külön öröm volt számomra, hogy életemben először élőben is láthattam a legendát.
Persze nem csak a szakmai karrierje került terítékre a meglepően sok humorral fűszerezett estén. Veronika kérdéseire válaszolva a közönség megtudhattak néhány már ismert vagy épp kevésbé ismert érdekességet az életéből. Például, hogy ötéves volt, amikor két nagybátyja megtanította olvasni. Vagy, hogy nagyapja – Vitrayt a nagyszülei nevelték a zavaros II. világháború évei alatt – könyvkötészettel rendelkezett, így gyakran látott híres embereket, akik üzleteltek az öreggel. Rejtő Jenőt is többször látta, aki tényleg minden pénzét a lóversenyekre hordta. Még azt is megtudtuk, hogy kövér kisgyerek volt 1,75 kg-os születési súlya ellenére, ugyanis egy budapesti cukrászdának is dolgozott a nagyapja, aki pénz helyett fogyasztási lehetőséget kapott. Vitray pedig élt a lehetőséggel.
Egy több órán át tartó beszélgetést kivonatát nem áll szándékomban megírni itt, nem lenne értelme. Ezek a szemezgetések épp arra jók, hogy észrevegyük: egy szinte életképtelen csecsemőt a háborús borzalmak kiskamaszkorában érték el. Édesanyja nem tért haza Auschwitzból. És mégis tanult, dolgozott, fejlesztette magát. 26 évesen már mikrofon volt a kezében. Remélem, hogy idén november 5-én, kilencvenedik születésnapján pedig egy pohár pezsgő lesz.
Vitray Tamás egy élő legenda, aki sok rosszat és sok jót látott ennyi idő alatt a világból. És úgy döntött: ő jó lesz. Egy csupaszív ember, aki évtizedeket ver a magyar átlag életkorra és teli nézőteret kacagtat meg élete történeteivel. Köszönöm, köszönjük az élményt!
Kapcsolódó tartalom:
Hozzászólások