A Magyar Orvosi Kamara szerint a művi terhességmegszakítással kapcsolatos új szabályozás nem ellentétes a kamara érvényes etikai kódexével és annak alapelvével. A kamara ugyanakkor sérelmezi, hogy az új szabályozás megjelenését nem előzte meg sem társadalmi vita, sem szakmai egyeztetés.
A köztestület honlapján megjelent közlésben azt írták, az új szabály a meglévő protokollt érdemben csak adminisztratívan módosítja, eddig is szükséges volt a magzat életjeleiről meggyőződni, arról a terhes anyát tájékoztatni. Kiemelték, hogy az abortusz és a magzati élet védelme, a női méltóság és önrendelkezés fontossága összetett, bonyolult társadalmi, filozófiai kérdés, melynek leegyszerűsítése és politikai térbe emelése csak árt minden érintettnek. Ezért sajnálják, hogy az új rendelkezés megjelenését társadalmi vita, szakmai egyeztetés ezúttal sem előzte meg, és jelezték: a MOK nyitott egy meginduló párbeszédben az orvosi és orvos-etikai szempontok képviseletére. Utaltak arra is, hogy – nem csökkentve a kérdés jelentőségét – az egészségügy számos egyéb területe igényel azonnali figyelmet és mielőbbi beavatkozást.
Kapcsolódó cikkeink:










Hozzászólások