Rossz ünneplő vagyok. És rossz ünnepelt. Sosem tudtam jól ajándékozni, és ha engem köszöntöttek, zavarban voltam. Hogy apa vagyok, megszülettem, névnapom van, nem érdem.
Anyák napja. Nincs magasztosság, mindennap sokszor eszembe jutsz, ahogyan Apa is. Elhalványulnak a hibáink, hogy megróttál, s nekem sem esett minden jól a jellemedben. De a szeretet mindent felülír. Hárman fogtátok a kezem: Te, Apa, és a Mindenható, hogy ezt megírhassam.
Amikor 2017-ben meghaltál, a legjobban az fájt, hogy nem voltam veled a halálod pillanatában, későn érkeztünk meg a kórházba. Valaki azt mondta nekem, azon az úton már mindenki egyedül megy. De nem szeretem a „mindenkit”, én fogni akartam a kezed egészen addig, míg átjutsz a túloldalra. Tudom, hogy tudod, mit érzek. Úgy mentél el, hogy nem kellett azt gondolnod: miért nem az életben adtam szeretetet. Te adtál, többet is, mint kaptál, nem érdekelt a mérleg nyelve. Több generáció szeretettel gondol rád, mert Te még pedagógus voltál.
Halálod után az első dal, amit meg bírtam hallgatni, az a Metallicától a Mama said volt.
„Let my heart go”
Hozzászólások