A 2023-as – nevezetesen a 15. – Campus Fesztivál bőven tartogatott meglepetéseket, időjárás és történések terén is. Cikkünkben kitekintünk az elmúlt hónapok Campus Fesztivállal kapcsolatos mozzanataira.
Már 2022-ben felcsigázták a programsorozat szervezői a 2023-as esemény közönségét: novemberben bejelentették az első neveket, mely listában elsőként két világsztár debütált: ZAZ és Robin Schulz, akik mellett több mint harminc hazai előadó neve is nyilvánossá vált.

Márciusban teljessé vált a nagyszínpad headliner-sora: az év harmadik hónapjának huszonharmadik napján örömmel jelenthettük be azt is, hogy
szinte napra pontosan 12 évvel előző magyarországi látogatása után, Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre.

A teljes névsorra sem kellett sokat várni, hiszen július 7-én minden tisztázódott:
világsztárok, húsz programhelyszín, 70 debreceni zenekar. Tőlünk megszokott módon pedig nem csak magyarul, de angolul, németül és románul is vizslathatták olvasóink az idei fesztivál programkínálatát.
Az, hogy változik a közlekedési rend a Campus fesztivál idején, nem meglepő, mi sem restelltünk tudósítani róla, ahogyan arról sem, hogy az Egyetem Tér is megújult a Campus Fesztiválra:
a Debreceni Egyetem tematikus standjainál 27 szervezeti egység egy-egy téma köré szervezve mutatta be a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát a fiataloknak, akik egy italra is DE a vendégei lehettek.
A Debreceni Egyetem mellett számos nagy szervezeti egység, többek között az Agrárminisztérium idén is jelen volt a fesztiválon.

A Campus Fesztivál külföldi szerelmeseinek is igyekeztünk megfelelő tájékoztatást biztosítani a koncertsorozatról, méghozzá napi bontásban, angolul:
Campus Festival 2023 Day 1 (July 19)
Campus Festival 2023 Day 2 (July 20)
Campus Festival 2023 Day 3 (July 21)
Campus Festival 2023 Day 4 (July 22)
Idén is a biztonságos szórakozás volt a cél a Campus Fesztiválon, melyhez elengedhetetlen volt a programsorozat szervezőnek a hivatalos kapunyitás előtt katasztrófavédelmi főpróbát tartani.

2023-ban eddig nem látott programsorozattal készült a FÓRUM Debrecen a Campus Fesztiválra:
színes divatbemutatók, izgalmas táncshow-k keretein belül csinos lányok, sármos fiúk mutatták be az idei év trendi ruhakölteményeit.







Fotók: Kiss Lóránt
Fotósunk, Kiss Lóránt munkáin keresztül vizuális élményből sem volt hiány: a Campus Fesztivál minden napján igyekezett izgalmas pillanatokat lencsevégre kapni:
Fotókon mutatjuk a 2023-as Campus Fesztivál első napját
Ilyen volt az idei Campus Fesztivál második napja
A Campus Fesztivál harmadik napján is pulzált a tömeg – képekkel
Az utolsó nap sem telt eseménytelenül:
valami véget ért: itt van még egy csokornyi fénykép a Campus Fesztiválról!
Ha pedig a fesztiválozók szemszögére voltak kíváncsiak olvasóink, idei innovatív cikksorozatunkból, a Campus Szösszenetekből arra is fény derült.
A hangulat részletes bemutatásáért cégünk média divíziójának másik nagy egysége, az Alföld Televízió felelt:
Campus Fesztivál 2023 – 1. nap
Campus Fesztivál 2023 – 2. nap
Campus Fesztivál 2023 – 3. nap
Campus Fesztivál 2023 – 4. nap
Villásfarkúak és vérszívók jelen voltak a Campus Fesztivál egyetemi színpadán:
villásfarkúak, vérszívók és egyéb marhaságok címmel tartott interaktív programot a Campus Fesztivál egyetemi színpadán Lenner Ádám természetvédelmi mérnök.
A fesztivál harmadik napján telt házat hirdettek a koncertsorozat szervezői: a zivataros időjárás ellenére is minden jegy elkelt pénteken a Campusra.

A nagyszínpad utolsó fellépője Majka volt, aki hatalmas tömeget mozgatott meg – idén is – Debrecenben:










Hozzászólások