Molnár István már az V. Debreceni Képregénybörzét szervezi meg 2023.04.22-én 10 és 13 óra között a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium (Békessy Béla u. 12) tornatermében.
Mesélnél magadról, hogyan kötődsz a képregényekhez?
17-18 éves koromban kezdtem el gyűjteni komolyabban a képregényeket. Már korábban is olvastam őket, de a gyűjtőszenvedély akkor alakult ki. Sikerült egy komoly gyűjteményre szert tennem. 2016 körül már annyi képregényem volt, hogy felvetődött a gondolat, hogy elmegyek egy képregénybörzére, és amit lehet, azt eladom. Először még csak azért jártam a börzékre, hogy tudjam finanszírozni belőle a hobbimat, aztán egyre több hasonló rendezvényre jártam, mint képregényárusító. 2019-ben egyéni vállalkozóként is elkezdtem képregényekkel kereskedni. 2022 tavaszán megalakult a Nagymama Padlása vállalkozás. Most szervezem az V. Debreceni Képregénybörzét.
Említetted, hogy több helyre is jársz árulni.
A Fővárosi Képregénybörzére, az a legnagyobb ilyen esemény Magyarországon. Most már járok a MondoConra is. Ott inkább a manga vonal a jellemző, de a többi képregény is elég jól fogy. Továbbá majdnem az összes olyan vidéki képregénybörzére el szoktam menni, ami közel esik, Szolnokra, Kecskemétre és Nyíregyházára. Illetve a debreceni Mihály napi vásárban is megtalálnak a vevők.
Honnan jött a Nagymama Padlása név?
Ahogy egyre többet kereskedtem, észrevettem azt, hogy nem lehet mindig csak képregényt árulni. Rakódik mellé nagyon sok olyan tárgy, ami a geek-kultúrába belefér. Ott van például a Star Wars könyvekben és figurákban is. Így alakult az, hogy nagyon sok minden megtalálható volt nálam, és úgy már nem volt tökéletes a Molnár István, a képregényes név. Gondoltam, hogy a Nagymama Padlása pont jó lesz, mert ott minden is megtalálható.

2020-ig kellett várni az első debreceni börzére, míg például Szegeden már 2009 óta rendeznek képregényfesztivált. Miért láttál lehetőséget abban, hogy szervezz Debrecenben egy börzét?
Mert az ország második legnagyobb városa megérdemli, hogy önálló képregénybörzével rendelkezzen. 2019-ben lettem egyéni vállalkozó, és onnantól már számlaképes voltam, ezért már tudtam termet bérelni. Addig is gyűjtöttem a tapasztalatokat.
Szegeden régebbi képregényes közösség van, ezért az ő rendezvényük lényegesen régebb óta megy, de most lesz júliusban az 50. Fővárosi Képregénybörze, és mi is szeretnénk Debrecenben elérni ezt a számot.
Mennyire cserélődnek az árusok a debreceni képregénybörzéken?
Majdnem 100%-ban ugyanazok járnak árusítani. A korábbi helyszín, a DEMKI Ifjúsági Ház nagyon jó volt, de kinőttük, ezért most a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tornatermét béreltem ki. Ide többeknek tudok adni lehetőséget, akik korábban nem fértek be, ezért többen és újabbak is lesznek. Jelentkeznek is hála istennek. Jelentkezni a pila78@freemail.hu e-mail címen lehet.
Korábban volt 10-12 fix eladó, akik eljöttek a legelsőre, és utána mindig el akartak jönni, így sajnos nem tudtam újaknak lehetőséget biztosítani, mivel megtelt a terem.
Hogyan esett a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumra a választás?
Tágasabb helyszínt kellett néznem, de nem akartam túl nagyot sem az anyagiak miatt. Nem szeretném sem nagyon megemelni az asztalok bérleti díját, és sem drága belépőt szedni. Most „jelképes” 200 forintos belépődíj lesz, amiért mindenki fog kapni ajándékot. Ez azért szükséges, mert kíváncsi vagyok arra, hogy pontosan hányan jönnek el egy képregényes rendezvényre.
Mivel voltam már ilyen tornatermes börzén Kecskeméten, elkezdtem nézegetni a debreceni tornatermeket, aztán felhívták rá a figyelmemet, hogy írjak a fenntartónak, és ők ajánlották ezt a helyet. Úgy éreztem, hogy bár nem a belvárosban helyezkedik el, de aránylag központi helyen van. Akik más városból jönnek, azok is könnyen megtalálják. Így esett rá a választás.

Van igény arra, akár az árusok, akár a vásárlók részéről, hogy gyakrabban (például nyáron is) legyen Debrecenben képregénybörze?
Nincs. Évente három börzével csak a Fővárosi Képregénybörze szokott rendelkezni (tavasz, nyár, ősz), az összes kisebb városban, Szolnokon, Kecskeméten, Nyíregyházán kettő van (tavaszi és őszi). Úgy érezzük, hogy ez még elég. De ha lesz rá igény, akkor nem zárkózom el tőle.
Mit tapasztaltál árusként. Mely címek fogynak a legjobban?
Vannak húzónevek, a Marvel, a DC. A Marvelen belül Pókember, a Bosszú Angyalai, a DC-nél Batman, Superman örvend nagy sikernek. De a Star Wars-t is viszik sokan. Illetve mindig vannak olyan sorozatok, amik éppen hatalmas hype-nak örvendenek. Például a Stranger Things és a Vaják. Mikor kijön az új évad, akkor szinte mindent megvesznek, ami velük kapcsolatos. Ősszel a Wednesday volt ilyen.
Inkább a magyarnyelvűek vagy a külföldi képregények fogynak jobban?
Leginkább a magyarnyelvűek, de nagyon sok angolnyelvűt is keresnek. Most három olyan eladó is lesz, akik szinte csak angol képregényeket fognak hozni a legújabb megjelenéstől kezdve egészen a retróig. Ők elég nagy tételben, több százat hoznak, és itt vannak minden börzén. Náluk is van akkora kereslet, hogy megérje nekik rendszeresen eljönni.
A legújabb történetek angolul jönnek ki, ezért több kereskedő is ráállt, hogy ezeket megjelenéskor beszerzik, és hozzák őket naprakészen.

Már négy börzét szerveztél. Volt valamilyen váratlan történés valamelyiken?
Hál’ istennek, nem volt különösebb fennakadás idáig. Az eladók részéről 90%-os elégedettségről tudok beszámolni. 100% úgysem lesz soha semmilyen rendezvény. Az szokott okot adni a fejvakarásra, amikor az elején be kell rendeznem a termet, hogy kit hova teszek, de eddig mindig el tudtuk pakolgatni az asztalokat több-kevesebb sikerrel. Most ezt kiküszöbölve megyünk egy nagyobb helyszínre, és remélem, hogy könnyebb lesz ezt a feladatot teljesíteni.
Honnan tudhatnak meg még többet a rendezvényről azok, akiknek felkeltette érdeklődését ez az interjú?
Van Facebook-eseményünk is, oda teszek fel mindig friss információkat arról, hogy kik jönnek és milyen árukat hoznak. Nagyon változatosak az eladók, mert az akciófiguráktól kezdve a magyar, angol képregényeken keresztül LEGO-figurákon át a fantasy könyvekig minden területet lefedünk. Lehet már akár előre is foglalni termékeket.
Ha csak eljön minden érdeklődő és jól érzi magát, az nekünk már öröm.
Hozzászólások