Két nappal a budapesti premierje után Debrecen közönsége is megtekinthette azt a Negyedik dimenzió című kisfilmet, amelyről korábbi cikkünkben írtunk. A film utáni közönségtalálkozó is telt házzal zajlott az Apolló moziban.
Rózsa Gábor a beszélgetés elején arról faggatta a rendezőt, hogy vajon mi volt az az „ősélmény”, amely egy ilyen sztori megfilmesítésére sarkallta az alkotót? Pusztai Lőrinctől megtudhattuk, hogy a Netflixen futó német Dark című sorozat inspirálta, amely három különböző idősíkban játszódik, és a főszereplőt folyamatosan az egykori, például húsz évvel ezelőtti önmagával szembesíti.
A moderátort persze – valószínűleg sok más, a nézőközönség körében helyet foglalóval – az is érdekelte, hogy egy, az egyetemi tanulmányait épp lezáró alkotó hogyan tudta rávenni a magyar színjátszás krémjét, hogy részt vegyen a vizsgafilmjében.
A rendező erre egy „elméleti” és egy „gyakorlati” választ adott: elméletileg az egyetemi kapcsolatai lehetővé tették, hogy bárki elérhetőségét megszerezze. S innentől mindezt a gyakorlatba átültetni már csak bátorság kérdése volt, már csak azon múlt, hogy egy-egy színészt fel mer-e kérni a forgatásra. S úgy volt vele, hogy mit veszíthet, legfeljebb nemet mondanak neki. De szerencsére nem tették…
A beszélgetésben nem lehetett nem szót ejteni a költségvetésről és annak következményeiről: hisz a téma valóban bővebb kifejtést igényelne, ám a szűkös anyagi lehetőségek ezt most nem tették lehetővé. Tehát: ha lenne rá pénz, a rendező nagyjátékfilmmé fejlesztené a történetet, amelyben benne lennének az itt csak egy epizód erejéig felfestett történelmi utazások is.
Pusztai Lőrinc bízik benne, hogy meg tudja valósítani ezt a hosszabb verziót is, hiszen minden egyes karakter tulajdonságait bőven van még hova tovább bontakoztatni, ráadásul – legalábbis ő így érezte – a film szereplői nagyon jól érezték magukat alkotás közben.
Ezt erősítette meg a beszélgetés során az a Fehér Diána Aida is, aki, mint kiderült, régről, közös debreceni tanulóéveikből ismeri a rendezőt, akinek már ez előtt is szerepelt a filmjeiben. A kérdésre, hogy mit szólt a forgatókönyvhöz, merült-e fel benne valami kérdés, kétely, amikor szembesült a sztorival, a színésznő a megvalósítás mikéntjét említette. Hiszen ez egy disztópia, ami speciális helyszíneket és látványvilágot feltételez, s nem tudta, hogy ezeket hogyan fogják kivitelezni.
A helyszíneket és a látványt – tudtuk meg a rendezőtől – szintén meg kellett oldani abból a kis költségvetésből, ami a rendelkezésükre állt. S ebben nagy segítségükre voltak a film támogatói: például maga a CEU, ahol a FreeSzFE-s képzés is folyik, s ahol a forgatás nagy részét le tudták bonyolítani. Vagy az a pákozdi emlékhely, amely a filmben felvillanó történelmi utazás helyszínéül szolgált.
Azonban, ha sikerülne a Negyedik dimenziót nagyjátékfilmmé formálni, a fő cél – árulta el Rózsa Gábor kérdésére Pusztai Lőrinc -, nem feltétlenül a helyszínek profibbá tétele, vagy a jelenetek impozánsabbá fokozása volna, hanem a filozófiai mondanivaló: az, hogy megmutassák: az emberi természet – függetlenül az adott korszaktól – szinte semmit se változott a történelmünk folyamán. Mátyás király idejében vagy a II. világháborúban ugyanúgy megharagudtak egymásra az emberek, ugyanúgy bosszút álltak a másikon, vagy épp ugyanúgy egymásba szerettek.
És nemcsak, hogy mindez az évszázadok során szinte mit sem változik, hanem a történelem némiképp így is ismétli önmagát.
Nos, látva a filmet, és tapasztalva az alkotók lendületét, lelkesedését és fiatal koruk ellenére a felkészültségét, csak remélni lehet, hogy hamarosan valóban láthatjuk a Negyedik dimenzió hosszabb változatát is.
Ám addig is, aki teheti, nézze meg ezt a rövidebb verziót. Nem fog csalódni, azt garantálom.
Gyürky Katalin
Hozzászólások