Új főigazgató irányítja az Országos Mentőszolgálatot: Constantinovits Miklós oxyológus és sürgősségi szakorvos kapott megbízást a szervezet vezetésére – közölte az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása alapján.
A vezetői posztra kiírt pályázatra összesen kilencen jelentkeztek. A kiválasztás során a pályázók szakmai anyagait értékelték, majd személyes meghallgatások következtek. Két pályázat formai okok miatt nem felelt meg a feltételeknek, egy jelentkező pedig időközben visszalépett. Constantinovits Miklós szakmai pályafutása szorosan összefonódik az OMSZ-szel. A pályázatának egyik fontos eleme a betegbiztonság és a minőségirányítás erősítése volt. Programjában az átlátható működés, a méltányosságon alapuló szervezeti kultúra, valamint a szakmai teljesítmény mérhetősége is hangsúlyos szerepet kapott.
Az új főigazgató megbízatása öt évre szól, amely további öt évvel meghosszabbítható. A vezetőváltás ugyanakkor nem jelent teljesen új helyzetet az OMSZ élén, Constantinovits Miklós ugyanis már a nyár óta megbízott főigazgatóként irányította a mentőszolgálatot. közlemény szerint az OMSZ új szóvivője Szűcs Brigitta lett.










Hozzászólások