Retro véradásokra is invitál novemberben a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete. Az őszi-téli átmeneti időszakban stabilan kell tartani a vérkészleteket – mint mindig –, de a véradás fontossága mellett nagy hangsúlyt kap az önkéntes donorok és tettük társadalmi, emberi értéke, hiszen közeleg a magyar véradók napja.
„Vért adni jó! – mert feltétel nélkül segítünk, egy véradással 3 beteg gyógyulását támogatjuk. Azért tehetjük meg, mert egészségesek vagyunk, és erről megerősítést kapunk, hiszen laborvizsgálatokon esik át minden leadott vér” – így biztatják a rendszeres véradók az új donorokat. Novemberben azonban nem csak ezért jó vért adni, hanem azért, mert november 27. a magyar véradók napja, és ennek ünnepi hangulata áthatja az egész hónapot. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete 22 nyilvános véradásra invitál november 2. és 30. között. Önkéntesei és munkatársai nem csak szavakkal és gesztusokkal fejezik ki az önkéntes véradóknak ismeretlen beteg embertársaik, az egészségügy és a társadalom háláját, hanem ahol tehetik, kisebb kedvességekkel, ajándékokkal, sőt retro véradással fogadják őket.
Hajdúnánáson november 4-én virsli-sör menüvel frissítik fel véradás után a vendégeket. Hajdúböszörményben 11-én a Széchenyi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikumban, Szakközépiskolában és Kollégiumban tea, keksz és finomságok várnak minden donorra. Ez a véradás is nyilvános, akár csak a november 25-i retro nap a Béke Mezőgazdasági Kft.-nél, ahol debreceni párossal és sörrel kínálják meg a vért adókat. Bár a szervező vöröskeresztesek hangsúlyozzák, hogy kifejezhetetlen az a segítség és belső érték, amely a véradók tette mögött áll: hiszen ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen, anonim módon segítenek ismeretlen társaiknak.
Novemberben a szokottnál több lakossági véradást tart Debrecenben a Vöröskereszt területi szervezete intézmények és cégek segítő szándékának köszönhetően: a hónap 6. napján a Symphonia Étteremben (Lion Office Center), 17-én a Görgey Utcai óvoda nyitja meg kapuit a véradásnak. Hat nappal később a Határ utcai 1/d. alatt működő Kft.-nél (Schaeffler Debrecen) adhatnak vért a segítő szándékú emberek. A Debreceni Egyetem II. számú Markusovszki Kollégiumában, majd a Campus Hotelben várják az egyetemistákat és mindazokat, akiknek megfelel ez a helyszín és az időpont. A zárt körnek szóló véradóhelyszínek is bővülnek Debrecenben e hónapban egy Határ utcai 1/c alatti Kft.-vel (Harro Höfliger Hungary), ahol november 10-én 13 és 16 óra között várják a munkatársakat és érintetteket.
A megye többi településén a sokszoros véradók által már ismert, frekventált intézményekbe költözik a nyilvános véradás. A hónap utolsó véradását a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központban tartja a Vöröskereszt illetékes szervezete. Tagjai véradónapi megmozdulásra invitálnak: „Mentsünk meg 270 beteget ” – szlogennel 90 főt toboroznak a véradásra.
NYILVÁNOS VÉRADÁSOK 2026 NOVEMBERÉBEN HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN
2026. 11. 02. • 10:00-11:30 Újtikos | Művelődési Ház (4096) Fő u.11.
2026. 11. 16. • 13:30-17:30 Téglás | Bowlingpálya (4243) Üttörő u 13.
2026. 11. 02. • 13:00-14:30 Tiszagyulaháza | Művelődési Ház (4097) Kossuth u.25.
2026. 11. 17. • 14:30-16:30 Debrecen | Görgey Utcai Óvoda (4032) Görgey u. 5.
2026. 11. 03. • 09:00-12:30 Berettyóújfalu | Művelődési Ház (4100) Bajcsy Zs. u. 27.
2026. 11. 18. • 14:00-16:30 Püspökladány | Művelődési Ház (4150) Bajcsy-Zs. u. 2/2.
2026. 11. 04. • 13:00-18:00 Hajdúnánás | Kéky Lajos Városi Művel.-i Kp. (4080) Köztársaság tér 6.
2026. 11. 20. • 13:30-16:00 Hajdúnánás | DSZC Csiha Győző Technikum és Szakképző Iskola (4080) Baross u.10-11.
2026. 11. 05. • 08:30-11:30 Hajdúböszörmény | Széchenyi Mg. Szakk. Isk. (4220) Radnóti M. u. 3.
2026. 11. 23. • 14:00-17:00 Nagyhegyes | Rendezvényház (4064) Kossuth u. 6/c.
2026. 11. 06. • 10:00-12:00 Debrecen | Lion Office Symphonia Étterem (4034) Vágóhíd u 2.
2026. 11. 23. • 10:30-12:30 Debrecen | Schaeffler Debrecen Kft. (4031) Határ u. 1/d.
2026. 11. 06. • 13:30-15:30 Nyirábrány | Művelődési Ház (4264) Ábrányi Kornél tér 5.
2026. 11. 24. • 13:30-16:30 Nyíradony | Harangi Imre Rendezvénycsarnok (4254) Millenium sétány 1.
2026. 11. 09. • 14:00-16:00 Hajdúszovát | Kodály Zoltán Művelődési Ház (4212) Hősök tere 9.
2026. 11. 25. • 09:00-12:00 Hajdúböszörmény | Béke Mezőgazdasági Kft. (4220) Hajdúkerület u. 6.
2026. 11. 12. • 12:30-15:30 Balmazújváros | Művelődési Ház (4060) Kossuth tér 18.
2026. 11. 26. • 10:30-12:30 Debrecen | Debreceni Egyetem Markusovszki Kollégium II. (4032) Nagyerdei krt. 98.
2026. 11. 13. • 09:00-11:00 Egyek | Könyvtár (4069) Hunyadi u. 48.
2026. 11. 26. • 14:00-17:00 Debrecen | Campus Hotel (4028) Kassai út 26.
2026. 11. 13. • 12:30-14:30 Újszentmargita | Fehér Liliom Gondozási Központ (4065) Béke u. 10.
2026. 11. 30. • 09:00-18:00 Hajdúszoboszló | Kovács Máté Művelődési Központ (4200) Szilfákalja u. 2.
Forrás: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete










Hozzászólások