Reggel nyolckor még ült a temetőn a csend. Néhányan sétáltak csak az őszi diderben, bátran vehetett még néhány mély lélegzetet az erdő. A hulló faleveleken átszitált a napfény, meg-megállítva az idő tengelyét. Milyen megható…az elmúlás is lehet szép.
Sőt!
Lehet szép az emlékezet, lehet szép a szeretteink hiányának fájdalma, lehet és akar szép lenni a gyertya fényében elhullatott könnycsepp. Élni akar, ahogyan mi is, halni akar, ahogyan a lelkünk egy darabja is halottak napján…
Sokan vagyunk, kik gyászolunk, elengedünk, megbocsátunk. Megbocsátunk önmaguknak, megbocsátunk az elköltözötteknek, de nem, NEM felejtünk. Amikor gyertya lángja lobban a szívünk összeszorul és hisszük, hisszük, hogy van ott fenn egy ország. Mert kell legyen egy ORSZÁG!
A könnycseppek pedig némán tovább szaladnak, a porfelhők elhaladnak. Mert ilyen az élet a halál után.
Hozzászólások