Életem eddigi közel 37 évében sok mosolyt láttam már. Kis túlzással írhatom, hogy mosolyszakértő vagyok: felismerem a sunyit, a hazugot, a kárörvendőt, az örömtelit és a tiszta szívből jövőt is. Amikor tavaly decemberben megismertem Csire Zsuzsit, ez utóbbit láttam.
Azon a napon egy ponttól fogva a Halott Pénz három tagját kísérgettem a városban. A FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpontos nyilvános beszélgetésük után átmentünk az FM90 Campus Rádióba, utána pedig az Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel egyik különtermébe, ahol Zsuzsi testvérével és édesanyjukkal várta a srácokat. Az én érkezésemre nem számítottak, de szívesen fogadtak és csendes megfigyelőként órákig hallgattam a beszélgetésüket. Bár Zsuzsi betegségéről már jóval korábban értesültem a sajtóból, tőle, valamint édesanyjától hallani egészen más volt. Ahogyan a fejemben élő kép is.
Egy meggyötört lányra számítottam, helyette a világ legcsillogóbb szemű emberét ismertem meg. Ezt eleinte annak tudtam be, hogy Halott Pénz-rajongó és az volt az első találkozása a srácokkal. De ahogy teltek a percek, rájöttem, hogy Zsuzsi szemeinek csillogása és hihetetlen mosolya nem csak a helyzetnek szólt, hanem az életigenlésnek. Csak sorolta, hogy mik vannak még a bakancslistáján és óriási boldogság sugárzott belőle.
Instagram profilján láttam, hogy tavaly december óta még több pipát összegyűjtött: önkéntes tűzoltó lett és a régóta vágyott római út is összejött. Sajnos Marsalkó Dávidék idei Puskás-koncertjén viszont már nem lesz ott.
Amikor elköszöntünk a családtól, mindenki kapott egy ölelést. Kissé meglepődtem, hogy a sor végén én is kaptam mindenkitől. Amikor Zsuzsi megölelt, nagyon fura érzés fogott el. Nagyon szerettem volna a fülébe súgni, hogy minden rendben lesz. De csak aznap ismertük meg egymást, így nem tartottam jó ötletnek. Most már bánom. De jó lett volna elmondani neki a megismerkedésünk utáni hónapokban, hogy micsoda hatással volt rám, hiszen nem láttam még olyan fiatalt, aki ilyen bátran nézett szembe a sorsával. De jó lett volna azóta még egyszer találkozni és megkérdezni tőle, hogy hogyan érzi magát.
Ahogy öregszünk, egyre sűrűbben találkozunk a halállal a környezetünkben. Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy hány temetésen jártam az utóbbi időszakban, de szerencsére időskorú emberektől búcsúztunk el. Zsuzsi esete viszont nagyon más. Igazságtalan.
Aki idén eljut bármelyik Halott Pénz-koncertre, énekeljen Zsuzsinak! Én is így fogok tenni és közben arra fogok gondolni, amire most is: hogy milyen sokat adott nekem az az egyetlen találkozás.
Hozzászólások