Az Alföld Televízió tavaly indult műsorának ma debütáló adásában Dr. Dajnoki Krisztinával beszélget Tisza Tibor.
Tavaly indult el az Alföld Televízió egyik legújabb, RESPEKT névre keresztelt műsora, melynek Tisza Tibor a házigazdája. A ma este látható – tizenhetedik – adásban az alázattól és szorgalomtól csordultig telt Dr. Dajnoki Krisztina egyetemi oktató meséli el, hogy hogyan jutott el az élete ezen szakaszára.
Krisztina Pocsajról került Derecskére, majd pedig Debrecenbe. A Debreceni Egyetem atmoszférája teljesen magába szippantotta, így diploma után örömmel maradt az intézményben.
Jelenleg is ott oktat, valamint a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese is egyben.
A ma este 20:20-kor megtekinthető adásban az egyetemi tanár életpályájának izgalmas történetei kerülnek felelevenítésre, mint például, hogy
heti kilenc matekórával készült arra, hogy közgazdász legyen és bankban dolgozhasson, azonban az egyetemen megtapasztalt légkör miatt úgy döntött, nem hagyja ott szeretett intézményét a diploma megszerzése után – sőt, más egyetemekre is átjárt tanítani.
Mindezek mellett – pozitív habitusa és folyamatos tenni akarása miatt – rendszeren kiveszi a részét a városban jól ismert rendezvények szervezésében is.
Ha kíváncsi a motiváló történetekben bővelkedő beszélgetésre, valamint a sikerhez vezető út nyitjára, semmiképp ne hagyja ki a július 28-án, pénteken 20:20-tól megtekinthető adást, amely az Alföld Televízión, illetve a televízió YouTube csatornájára kattintva is megtekinthető.
Hozzászólások