Tegnap esett át az első állatorvosi vizsgálaton a kis jövevény.
Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, vörös panda született a Debreceni Állatkertben. Nagy Gergely Sándor a sajtótájékoztatón tegnap elmondta:
Maci, a park nőstény vörös pandája június 18-án adott életet első egészséges utódjának. A bő öthetes apróság kezdettől fogva szépen gyarapodik és erősödik anyja gondoskodása mellett, így elérkezett az idő állatorvosi vizsgálatára és a sajtónak történő bemutatására. A debreceni szaporulat egy évtizedes előkészítő munka eredménye: 2013-ban kezdtek a vöröspanda-bemutató építésébe, ahova 2014 tavaszán a franciaországi Asson állatkertjéből érkeztek a Pici és Maci névre keresztelt ikerlányok. A nemzetközi tenyészprogram következő lépéseként 2020 nyarán végre hím is érkezett hozzájuk a fiatal Pandita személyében, a dortmundi állatkertből.
A kis nőstény hősiesen viselte az első orvosi vizitet tegnap. A jó étvágyú és szépen gyarapodó, 410 grammos pandát a következő napokban a szerencsés látogatók egyre nagyobb eséllyel pillanthatják meg a kifutóban.
A névadást a debreceniekre bízta az állatkert. Az intézmény Facebook-oldalán lehet szavazni, hogy hogyan kereszteljék el a kis vörös pandát.
Hozzászólások