OROSZORSZÁG MEGTÁMADTA UKRAJNÁT– jött a lesújtó hír tegnap hajnalban. Talán még annak is kihagyott egy ütemet a szíve, aki eddig csak fél szemmel követte a híradásokat a konfliktust illetően. Ezernyi helyről ömlenek ránk az ijesztő tények, a szívszorító videók, a fenyegető nyilatkozatok és a lehetséges forgatókönyvek, amiket nehéz befogadni és adaptálni. Geopolitikai konfliktus, invázió, gazdasági szankciók, puccs, szakadár területek. Ezekkel a fogalmakkal kelünk- fekszünk tegnap óta, pedig 2022-ben, amikor az emberiség oly büszke technológiai fejlettségére és mentális magaslataira, pont a békének kellene prioritást élveznie a hatalom kegyelmet nem ismerő erőszakosságával szemben. Szomorú vélemény.
Amikor szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt bevette a koronavírus Európát, lélegzetvisszafojtva figyeltem a híreket. Negyedóránként frissítettem az országok friss fertőzöttségi adatait monitorozó oldalakat, a tévé előtt állva, egyik lábamról a másikra billegve hallgattam Müller Cecíliát és féltettem a szeretteimet, nehogy testközelbe kerüljön a tragédia.
Eltelt két év, és most ugyanaz a helyzet, csak a világ egy másik ellenséggel néz szembe: a háborúval és annak minden szörnyű következményével. Oroszország megtámadta Ukrajnát. A két nemzet konfliktusa nem most indult, de talán mindannyian azt hittük- én legalábbis, megrögzött pacifistaként naivan-, hogy ilyen mértékű összecsapásokig nem fog elfajulni az ellentét. Tévedtünk.
Hogy jutott el a két ország idáig?
A konfliktus fő indikátora Ukrajna nyugat felé közeledése volt. Amikor tárgyalásokat folytattak az ország EU-s csatlakozásáról, Viktor Janukovics elnök 2013-ban elvetette az aláírást, ezzel meghiúsítva a csatlakozást. A kormány megbukott, tüntetéssorozat indult az országban. Egy évvel később Oroszország elfoglalta a Krím-félszigetet, majd kitört a Kelet-ukrajnai háború 2014 augusztusában Donyeckben. A NATO-hoz való közeledés még ennél a konfliktusnál is régebbi eredettel bír: Boris Jelcin mandátumának idején is kibővítette volna a katonai szövetség tagországainak listáját a volt szovjet tagállamokkal, amit már Putyin elődje is ellenzett.
Oroszország tehát nehezen engedi el Ukrajnát, akik az elmúlt években többször is Putyin tudtára hozták, hogy nem kívánnak visszakerülni a medve árnyékába, önálló, szuverén országban akarnak élni.
Így jutottunk el a háborúig. 2021 óta kezdett a két fél közötti párbeszéd háborús kampánnyá és fenyegetéssé fajulni. A helyzet akkor eszkalálódott, mikor múlt héten Vlagyimir Putyin elismerte a szakadár régiókat független népköztársaságként, és a védelmükre hivatkozva “békemissziót” küldött Ukrajnába.
Csak épp béke nélkül.
Ukrajna bármennyire is igyekezett felkészülni, Volodimir Zelenszkij elnök bármennyire is próbálta sürgetni az ország NATO-hoz való csatlakozását, a tárgyalóasztal mellett semmit sem sikerült keresztül vinnie, hiszen idén januárban Genfben Oroszország világossá tette:
olyan alkuba nem megy bele, amiben Ukrajna a NATO tagja lesz, az USA pedig általa a határai közelébe kerül.
Forgatókönyvek, következmények
Ukrajna tehát egyedül maradt. Oroszország a létező összes oldalról és formában megindította a támadásokat, Fehéroroszország pedig örömmel csatlakozott az invázió milicista támogatásához. Az Európai Unió– karöltve a nagyhatalmakkal- ugyan dobálja a gazdasági szankciókat, de ezek aligha fogják megállítani Oroszországot abban, hogy letarolja Ukrajnát. A világ tétlenül nézi, ahogy Ukrajna elesik.
Ha közbelépnének, annak a harmadik világháború lenne az egyik lehetséges következménye, amit valószínű, hogy nem egyszerű bombákkal döntenének el. Ezt mindenki szeretné elkerülni (igen, jó eséllyel Oroszország is, hisz romok felett Vlagyimir Putyin sem szeretne uralkodni). Ha nem avatkoznak be, akkor pedig egy olyan humanitárius katasztrófának leszünk a szemtanúi, amiről talán nem is gondoltuk, hogy 2022-ben bekövetkezhet az öreg kontinensen.
A vége mindenképp tragédia, mely nem csupán gazdasági károkban, de emberéletekben is mérhető már most is.
Mit tehetünk mi, átlagemberek?
Segíthetünk azoknak, akik az erőszak elől menekülnek. Beregsurányba tegnap délután érezett meg menekültek egy csoportja, Ukrajna szívéből azonban még csak most tartanak ide hozzánk. Mozgolódnak a segélyszervezetek, szervezett gyűjtések és csoportok szerveződnek azért, hogy a támadások elől menekülők biztonságban lehessenek. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy mindenkinek segítünk, aki átlépi a határainkat. Szijjártó Péter közölte, hogy hazánk humanitárius folyosót nyit a külföldi állampolgároknak, akik Ukrajnából menekülnek, a debreceni reptérről indulhatnak haza. A Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület közzé tett egy kisokost arról, hogy milyen lehetőségeket kapnak a hazánktól védelmet kérő ukrán állampolgárok, hogy ez meddig jár nekik és mit is tartalmaz pontosan. A Facebook-on egymást érik a civil szerveződések, gyűjtik már a segíteni akaró önkénteseket, hogy a lehető leghamarabb átvészelje a világ– még akkor is, ha most csak Ukrajna áll hadban Oroszországgal– ezt a katasztrófát. Mert ez az, nincs rajta mit szépíteni.
Humanitárius, politikai és gazdasági értelemben is egy katasztrófa.
Béke a béke poraira
Értelmetlen halálesetek, megreccsent politikai népszerűség országon belül, a világ minden pontjáról záporozó gazdasági bojkottok. A háború sosem kifizetődő, kizárólag vesztese lehet, 2022-ben pedig – miután az emberek épp próbálnak talpra állni a koronavírus adta jobb egyenesből– érthetetlen. Ha a helyzet nem eszkalálódik Oroszország-NATO-EU konfliktussá, akkor is a bőrünkön fogjuk érezni a hatását annak, hogy Putyin nem hajlandó elismerni Ukrajna szuverenitását, sőt, erővel torolja meg minden ez irányú törekvését, hogy az egykori birodalom háborúval megtartott darabjával igyekszik bevédeni határát a nyugattal szemben.
A béke viszont- hosszútávon, legyen bármennyire is ellentétes az ember természetével és a világpolitikai játszmákkal- a fejlődés melegágya.
Békeidőben születnek a korszakalkotó találmányok, orvosi vívmányok és csodaszerek, generációkon átívelő műalkotások. Békeidőben nem kell a fejünk fölött suhanó bombákra, megtorlásra, éhínségre készülni, a fókusz kizárólag az életen, és az általa nyújtott lehetőségek kibontakoztatásán van.
Romantikus utópia, hogy egyszer az emberiség felismeri a tartós békében rejlő hasznot, a háború okozta veszteségekkel szemben (és akik erre rákontrázva előhozakodnának a háború népességszabályozó hatásával, azoknak lábjegyzetként itt hagyom: a születésszámok kordában tartásának vannak fegyver nélküli gyakorlatai is). Naiv gondolat, hogy azt remélem: egyszer fel tudunk nőni ahhoz, hogy a politika is többre tartja a tárgyalóasztalt a tanknál. Egészen tegnapig ezt hittem.
A Kreml ma délután bejelentette, hogy készek tárgyalni – igaz, külügyminiszteri szinten csupán– Ukrajna semlegességéről. A világ szeme továbbra is a történéseken, és már csak azért szorít egy emberként mindenki, hogy ne legyen további vérontás.
Ma már óvatosabban hiszek, csak Sánta Ferenc idézetével zárom keserű soraimat, és tudomásul veszem, hogy a béke egy gyorsan repülő madár, melyet ha nem marasztalunk szép szóval, hosszú időre elbujdoshat.
Nincs olyan érdek, amely megérne egy háborút, akármilyen érdeknek legyen az feltüntetve.
Kapcsolódó cikkünk:
Hozzászólások