A héten mutatták be a legújabb Pókember-filmet, amely minden téren hozza a szokásos Marvel minőséget, és lezárja az eddigi Pókember-mozikat.
Az elmúlt 19,5 év Pókember története dióhéjban: Hosszas előkészület után elkészült az első Pókember-trilógia, amiben Tobey Maguire alakította Peter Parkert. A 2007-es 3. része azonban összecsapott lett, és negatív visszhangot váltott ki, ezért 5 évvel később rebootolták a történetet Andrew Garfield főszereplésével. Ebből két rész készült, amikben sok ködös utalással egy harmadik filmet, valamint egy Baljós Hatos spin-offot próbáltak felvezetni, ám közben a filmeket gyártó Sony megegyezett a Marvel Studios-zal, hogy ismét új színésszel, Tom Hollanddal kezdjék elölről Peter Parker történetét, amely már része a Marvel Cinematic Universe-nek (MCU).
Ez a film az MCU-s Pókember-trilógia 3. része, amit már 2,5 éve várnak azok, akik látták az előző rész stáblistás jelenetét, amely egy hatalmas cliffhanger volt. Ebből következően jelen alkotás tekinthető az előző film második felének, mivel közvetlen folytatása annak. Az MCU-s Pókember-filmek mindig team-upok, azaz Pókember a főszereplő, de van mellette egy másik nagy szereplő (a Hazatérésben Vasember, az Idegenben-ben Nick Fury/Talos), most sincs ez másként Dr. Strange (Benedict Cumberbatch) jelenlétével. Ez azért is érdekes, mert volt a Marvelnek Spider-man team-up című képregénysorozata is, illetve sokáig a Marvel Team-upban is ő volt az állandó tag. Valamint hasonlít a Pókember: Irány a Pókverzum című animációs filmre is a multiverzum behozatalával.
Ez a leghosszabb (2,5 órás) és bizonyos szempontból a legjobb Pókember-film, utóbbi tény a magas rajongói elvárások fényében elég nagy szó. Az eddigi 7 Pókember film lezárására vállalkozott, és sikerült neki. Ez a film a szinte 20 éve tartó Pókember-mozik (az első a 2002-es Pókember volt) megkoronázása.
Nincs új ellenség, csak a régiek, de belőlük több is. Így nincs eredettörténet, csak egy-egy utalás a korábbi filmekre. Érdekes, hogy mindegyikük mentális vagy testi problémával rendelkezik, ezért May néni, majd később Peter segíteni akar rajtuk. A többi szereplő a korábbi filmekből már ismert.
J. Jonah Jameson olyan semmilyen lett, az első trilógiában is J. K. Simmons játszotta, de ott sziporkázott, most viszont gyakorlatilag bárki eljátszhatta volna ilyen szinten. Zavaró még, hogy Oki Doki (Alfred Molina) szinkronhangját lecserélték, de megszokható.
Spoiler
Viszont a 3 Pókember között nagy az összhang, sikerült úgy eljátszani őket, mintha tényleg ugyanazon ember különböző változatai lennének, akik alapvetően ugyanazok. A különbségeiket pedig jól megvilágítják, így nem marad a nézőben hiányérzet, hogy de jó lett volna még ezt vagy azt látni.
A film foglalkozik a hírnév átkával, az álhírekkel és a konteókkal is. A bíróság hiába menti fel Peter Parkert Mysterio (Jake Gyllenhaal) megölésének vádja alól (amit tényleg nem ő követett el, lásd a Pókember: Idegenben című filmet), a közvélemény megoszlik, két táborra szakadnak az emberek, valaki gyilkosnak tartja a tinédzsert, és van, aki hősnek. Többek közt ezért is akarja Pókember, hogy mindenki elfelejtse, hogy ő Peter Parker. Ezért elmegy Dr. Strange-hez, ám a bűbáj elszabadul, és több személy (pl. Oki Doki) átkerül másik univerzumokból, akik tudják, hogy Peter Parker a Pókember.
Fontos téma még az egyetemi felvételi, hiszen hősünk még fiatal és nem akar egyedül költözni egy új városba a felsőoktatás miatt. Vajon sikerül neki?
Egyszeri, alkalmi mozilátogatónak, aki nem különösebben kedveli a filmeket, elég nehezen követhető lesz, hogy ki kicsoda a sok előzmény miatt, ők inkább nézzenek más akcióvígjátékot. A rajongóknak, akik kívülről ismerik a legtöbb Marvel filmet, azoknak szól igazán.
És igen, a film után tényleg nem lesz hazaútja Pókembernek. Folytatást kaphat, de az már egy nagyon más történet lesz.
További Pókemberes cikkek:
Hozzászólások