A 2019-ben forgatott, de a pandémia miatt a hazai mozikba csak ebben a hónapban került ausztrál filmdráma egy, már több alkotásnak is ihletet adó témát dolgoz fel: egy rákos beteg ember élete utolsó periódusát. Shannon Murphy rendezése mégis eltér az e tárgykörben vászonra álmodott filmektől, ezáltal jócskán tud újat mutatni az elmúlásról.
Biztosan sokak által ismert a Csillagainkban a hiba, vagy a Most jó című film, ahol szintén beteg, végstádiumban szenvedő emberek életének utolsó periódusát követhetjük végig. A közös bennük, hogy a sajnos a betegsége miatt halálra ítélt főhős élete utolsó szakaszába beköszönt a szerelem, amit persze a legnagyobb kegyként értékelhetünk, ugyanakkor ennek a megtalált boldogságnak a szintén kényszerű elvesztése még keserűbbé teszi a szájízünket az ilyesfajta filmek láttán.
Nos, a szerelem terén nincs ez másképp az Amíg tart a nyár főhősével, a középiskolás, tizenhat éves Millával (Eliza Scanlen) sem, aki szintén végstádiumos rákos. Ám a szerelem milyensége, a megtalált boldogság „tárgya”, vagyis az a fiú, aki egy banálisnak látszó szituációban, egy metrómegállóban szó szerint „bevágódik” az életébe, korántsem szokványos, s ennek a lánynak ezzel a fura fiúval való románca azonnal mássá, különlegessé teszi a többi hasonlóhoz képest ezt az elmúlástörténetet.
A jól szituált családból származó Milla ugyanis azzal a látszólag cseppet sem hozzávaló, már felnőtt, huszonhárom éves Moses-szel (Toby Wallace) ismerkedik össze, akit a családja kitagadott, s aki azóta az utcán tengeti az életét, drogozik, bulizik, és semmilyen kézzelfogható jövőképpel sem rendelkezik. A lány azonban valamit mégis meglát benne, s a film egyik unikalitása, hogy azt érezzük: lehet, hogy Milla éppen azért képes a fiú különlegességére ráérezni, mert a halála előtt az ember – akárhány éves is legyen – talán mást vesz észre az életben és az életből az egészséges társaihoz képest. Így Milla nemhogy szégyellné a srácot, hanem az első adandó alkalommal hazaviszi bemutatni őt a szüleinek.
S ettől kezdve a film már korántsem csak erről a lány számára későn érkezett szerelemről szól. Hanem legalább annyira a lány szüleiről is, akiknek a fiúhoz, a lányuk betegségéhez, és az egész kialakult helyzethez való hozzáállása, és ennek filmbéli érzékeltetése ismét olyan motívum, amit ennyire erősen és élesen más ehhez hasonló alkotások még nem tártak elénk. A lány apja, Henry (Ben Mendelsohn) ugyanis pszichiáter, aki a lány anyját, Annát (Essie Davis), tehát a feleségét is kénytelen kezelni a lányuk közelgő elvesztése miatt, miközben ő maga sincs valami jó állapotban. S mivel orvos, így bármikor, bárkinek felírhat bármiféle gyógyszert. Így a kialakult helyzettől teljesen kétségbeesett feleségét is már jó néhány hónapja „szedálja”, miközben a lányuk elérkezik a morfiumos stádiumba. S akkor tessék: az amúgy is gyógyszerek körül forgó, eltérő okokból ugyan, de gyógyszereken élő családtagok életébe betoppan egy gyógyszerfüggő srác… Olyan fiú, aki sehogy se illik bele a családi képbe, de a szülőknek nincs annyi erejük, hogy a lányukat elválasszák tőle, hisz tudják, nem sok van már hátra neki, s mindent megadnának egyetlen gyermeküknek, hogy élete utolsó nyarán – innen a cím: amíg tart a nyár – kicsit is jól érezhesse magát. Ehhez azonban mindenki számára újabb gyógyszeradagokra van szükség…
A gyógyszerfüggőség miatt így nem csak egy beteg lány kálváriájáról, hanem szó szerint a mai társadalom beteg állapotáról is tanúskodik a film. Arról, hogy mi van, ha valaki gyógyszer hatása alatt, vagy épp anélkül hoz meg fontos döntéseket. Például, hogy hű maradjon-e a párjához, vagy épp teljesítse-e az utolsó, rendkívül bizarr kívánságát…
A film a témája, s a téma feldolgozásának különlegessége miatt egyáltalán nem derít bennünket jókedvre. Elmélyülésre, elgondolkodásra azonban nagyon is késztet. Akinek erre igénye van, annak nagy szeretettel ajánlom az Amíg tart a nyár című film megtekintését.
Gyürky Katalin
Hozzászólások