Huszonöt év telt el azóta, hogy a 2001-es tiszai árvíz elérte Tarpa és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeit. Sokak számára ez már történelem, csupán csak számok és híradófelvételek, videók és cikkek. Nekem azonban egy nagyon éles gyerekkori emlék. Egy nap, amikor egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Az egész életünk.
Tarpa, az én szeretett szülőfalum. A hely, ahol felnőttem. A hely ahol megtettem az első lépéseket, ahol sokat nevettem és tanultam. A falu, ami átélte mindazt, amit soha nem lett volna szabad átélnie. Nem felejtem azt a napot. A félelmet a szüleim szemében, a sziréna hangját és a tehetetlenséget. A kérdéseket, hogy miért törénik mindez. Két nappal a 7. születésnapom előtt tört ki a medréből a Tisza, csak zúgott, utcákon át és vitt magával mindent amit, csak tudott. Élénken emlékszem az aznap történtekre. A házunk ( ahol a szüleim a mai napig élnek) az egyik tiszai töltés közelében helyezkedik el. Nagypapám, a testvérem és én 2001. március 6-án a töltésen voltunk, ahol az én Édesapám is már napok óta szorgosan pakolta a homokzsákokat, másokkal együtt. Sokan, nagyon sokan voltak kint. Férjek, fiúk, nagypapák és fiatal férfiak. Csak álltunk ott és néztük a vizet. Nem volt szokatlan, sokszor mentünk ki előtte is. Ez a nap azonban más volt. Nagyon más. Egyszer csak megszólalt Nagypapám…
A másik gát felé nézett, majd csendesen azt mondta:
„Nagyon csillog a víz a másik oldalon, látszik a szántásban… ez átszakadt. Menjünk haza„
A vízszint 36 óra alatt több mint 7 métert emelkedett. Március 6-án a tivadari szakaszon minden eddigi rekordot megdöntve 1014 cm-es értéket mértek. Tarpánál a töltés körülbelül 3 km hosszan megcsúszott, majd rendkívül gyorsan két, egymáshoz közeli ponton is átszakadt. Ennek következtében mintegy 140 millió m³ víz zúdult a beregi öblözet déli területeire. Elképesztő mennyiség.
Nagypapám szavait akkor még talán fel sem fogtam igazán. Gyerekként az ember nem érti azonnal, mit jelent egy ilyen mondat. Én sem tudtam, csak azt, hogy baj van. Nagy baj. Otthon Édesanyám paradicsomlevest készített, mert én azt kívántam, azt kértem. De.. már nem az otthonunkban fogyasztottam el. A szüleim már készültek, jóval előtte összepakoltak, hogyha bármelyik pillantban menekülni kell, akkor csak fogjunk mindent, ami szükséges és menjünk. Így történt aznap. A faluban mindenki tudta, hogy nagy a baj. Az emberek mentették, amit lehetett: ruhákat, élelmet, emlékeket és az állatokat…nekik azonban nem sok esélyük volt. Több száz állat pusztult el.
Aki tudott, az a Tarpai Nagy-hegy felé indult. Ott volt biztonságban a falu egy része. Mások rokonokhoz mentek, és kénytelenek voltak ideiglenesen elhagyni a falut. A gyerekeket és a betegeket biztonságba helyezték. A férfiak és sokan a nők közül sem álltak meg, egy pillanatra sem. Segítettek egymásnak, ahol csak tudtak. Intézték a mentéseket. Akinek volt traktor, útnak indult. Féltettük őket. Hiszen a víz volt az úr! Több száz embert telepítettek ki azonnal. Vásárosnaménynak és térségének esélye sem maradt arra, hogy megmeneküljön. A környékbeli 20 beregi faluból több mint 13.000 embert kellett azonnal kitelepíteni. Tarpa, Gulács, Hetefejércse, Csaroda, Tákos, Jánd, Gergelyiugornya és Tivadar is bajba került. A felgyülemlett víz elvezetése érdekében a 41-es számú főutat két helyen át kellett vágni. Az Ukrán területről átfolyó vizek, illetve a Túr magas vízállása miatt Sonkád felett gátsuvadás következett be, Kispalád térségében 5-800 m-es szakaszon a Palád patak gátján átbukott a víz. A Tarpán bekövetkezett gátszakadás és a 41-es számú főút átvágása következtében az árvíz elöntötte a teljes beregi öblözetet.
A tragédia után nagyon sokan érkeztek segítségnyújtásra Tarpára. Helikopterek, mentőcsapatok és önkéntesek dolgoztak együtt, és mindenki igyekezett támogatni egymást a helyreállításban. A közösségi összefogás lenyűgöző volt, mindenki a lehető legnagyobb erőbedobással segített.
A 2001-es árvíz nemcsak épületeket rombolt le. Családi történeteket, gyerekkori helyeket, mindennapi biztonságot vitt magával. Ugyanakkor megmutatta azt is, mennyire erős tud lenni egy közösség. A falubeliek segítették egymást, összefogtak, és a legnehezebb napokban sem maradt senki teljesen egyedül. Az árvíz végül a hivatalos adatok szerint 216 települést öntött el. Közel 13 000 embert kellett kitelepíteni, és több tízezer ház került víz alá. A hivatalos számok szerint 707 otthont kellett újjáépíteni és majd másfél ezret pedig valamilyen módon rendbe hozni. A mi családi házunk is a víz alá került. Az udvart, majd a házat is ellepte az ár. Gyerekként csak azt láttam, hogy minden ismerős dolog idegenné válik. Az utcák, ahol játszottunk, a kertek, ahol futottunk. A nagyszüleim és a nagynéném háza nem maradt meg. Azokat teljesen elvitte a víz. Menthetetlen volt. A helyreállítás során számos építési és rehabilitációs program indult meg a beregi térségben, többek között lakóépületek és közintézmények újjáépítésére. Települések kitelepítésekor több ezer katonai és rendvédelmi dolgozó, valamint önkéntes is segített az emberek biztonságba helyezésében és a védekezésben. Nemzetközi segítség is érkezett: NATO‑országokból több millió homokzsák és más erőforrás jött gyorssegélyként. A védekezésben hivatalos adatok szerint több mint 14 000 munkás és segítő dolgozott folyamatos váltásban a Tisza mentén, hogy a további gátáttöréseket megakadályozzák.
Otthonok tűntek el.
Emlékek.
Életek egy része.
Huszonöt év telt el azóta. Mégis minden emlékem tiszta. Ezeket a sorokat is könnybelábadt szemmel írom. Hiszen az, aki mindezt átélte, sosem felejti.
Tarpa ma már újra csendes falu. A házak nagy része újjáépült, az utcákon ismét gyerekek játszanak. De azok számára, akik akkor ott voltak, a víz emléke nem tűnt el. Vannak pillanatok, amelyek örökre beleégnek az ember emlékezetébe.
Nekem ilyen az a pillanat ott a töltésen, amikor a nagypapám a távolba nézett, és csak annyit mondott:
„Nagyon csillog a víz a másik oldalon… ez átszakadt.„
A Tisza-medencei Tarpa gátjának átszakadása a múlt század egyik legnagyobb természeti katasztrófája volt Magyarországon.
Köszönet a képekért Korponainé Csürke Évának, aki létrehozta az Esze Tamás Népe Tarpa facebook oldalt.
A Tisza-medencei Tarpa gátjának átszakadása a múlt század egyik legnagyobb természeti katasztrófája volt Magyarországon….
Az alábbi kisfilmet Gulyás András készítette. Aki 2001-ben Tiszaszalkán 14 évesen élte át a tragédiát. Az édesapja és ő is zsákoltak, a falu összefogott a védekezésben. A felvételeket évekkel később összegyűjtötte, mindent ami elérhető volt. A Katasztrófavédelemtől és minden lehetséges forrásból kérte az anyagokat, majd megszületett a végeredmény. A Tisza haragja és az elveszett otthonok – 25 év emlékezete.
Hozzászólások