Április 14-én Földes Napja alkalmából rendhagyó testületi ülést és ünnepséget tartottak.
Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester köszöntőjében felidézte a település történelmét, elmondta, hogy Földes első említése 1215-ben a Váradi Regestrumban található. Azóta hol sokan lakták, hol kevesen, hol háború által dúltan, hol békében pihent, hol gyarapodott, hol elszegényedett, de mindig létezett, ahogy ma is.
Hangsúlyozta, hogy a falu önállóságának 243. évfordulóját ünneplik a helyiek. Földes ugyanis közel két évtizedes pereskedés után 1779. április 14-én Szabolcs vármegyével szemben visszanyerte helyhatósági jogkörét, megőrizve ezzel korábbi több évszázados nemesi kiváltságait és biztosítva lakóinak polgári egyenjogúságát.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett az ünnepségen, aki Földesnek is átadta a Bocskai István fejedelem korabeli magyar szablya hiteles másolatát. Beszédében úgy fogalmazott: „Az ezeréves történelmünket, hitünket, kereszténységünket megélve tudjuk ápolni hagyományainkat, melyeket fontos őrizni és átadni a következő generáció számára.” Hozzátette, fontos, hogy az elődök méltóképpen adják tovább nemzetünk szokásait, hagyományait, mivel közös múltunk az, ami összeköt bennünket. A megyei önkormányzat ezért is készíttette el a hajdú-bihariak összetartozásának jelképeként a Bocskai-szablyát, melyet a megye minden településének szeretne mihamarabb átnyújtani.
Hozzászólások