2021 kora őszének kétségtelenül az egyik legnagyobb hatású magyar filmje került a napokban a moziba. A Toxikoma a híres és sikeres színész, Szabó Győző egykori, drogokkal folytatott küzdelmének kendőzetlen, nyílt és őszinte filmes feldolgozása, amely Herendi Gábor rendezésében és a színművész azonos című könyve alapján készült.
A filmnek rögtön az egyik első képkocája közli a nézővel: a történet megtörtént eseményeken nyugszik, de fiktív elemeket is tartalmaz. Nos, aki kicsit is érdeklődik a magyar művészek életútja iránt, az tudja, hogy annak idején, körülbelül az ezredfordulóig Szabó Győző színművész valós és komoly problémával küszködött: a heroin rabságába esett. Az ezt a történet feldolgozó film azonban érdekes, s talán sokakat meglepő módon nem azt meséli el, hogy az akkoriban négy színházban is játszó, reggeli műsort vezető, filmes castingokra járó sztár hogyan és miért csúszott bele a heroinfogyasztásba. Pedig nyilván ez is „megért volna egy misét”. Hanem arra fókuszál, amikor a látszólag minden téren sikeres, ráadásul már családapa színművész megérzi, hogy baj van. Amikor egy reggeli műsor vezetése közben, láthatóan szétcsúszott állapotban épp Csernus Imrét látja vendégül, a műsor után érzi, hogy oda kell mennie a „dokihoz”. Így a film azt a stádiumot „kapja el”, amikor a művész rájön: egyedül már nem tud megbirkózni a függőségével.
A Csernussal való találkozástól kezdve a történet gyakorlatilag egyenlő az Országos Pszichiátriai Intézetbe hamarosan bekerülő Szabó Győző (akit a filmben az egyik legjobb barátja, Molnár Áron alakít), és a „doki” (Bányai Kelemen Barna) „párharcával”. Azzal a folyamattal, amelynek során ― bár Szabó Győző megtörtént esete alapján – szembesülünk azzal, hogy milyen az, amikor egy rendkívül makacs, a drog veszélyeit sokáig fel sem fogó „páciens” kezdetben minden szinten ellenáll a megmentésének, amíg be nem látja, a drog tényleg erősebb nála, és muszáj alávetnie magát a terápiának. Még akkor is, vagy elsősorban akkor, ha az „Csernus doki” igen kemény módszerein nyugszik. Így azt gondolom, Herendi Gábor filmje ― bár egy konkrét személy megtörtént esetére fókuszál ― egyben látlelete annak az embert teljesen elembertelenítő folyamatnak, amit a drogozás jelent, s pontos dokumentálása annak, hogy micsoda kálvária a drogról való leszokás.
Dokumentálása ennek a kálváriának, de korántsem dokumentarista, hanem nagyon is játékfilmes eszközökkel. A történet ugyanis hűen, de közben kissé karikírozva láttatja a meglehetősen lepukkant állapotban lévő Országos Pszichiátriai Intézet akkori történetét, benne Csernus doktor helyzetét, miközben Éva főnővér (Török-Illyés Orsolya) szerepeltetésével – amely szál valószínűleg az egyik fiktív elem a történetben ― kissé Csernus magánéletébe és személyiségrajzába is beengedi a nézőt. Amely személyiségrajz amúgy a még drogos Szabóval való, fentebb említett „párharcból” is szépen kijön. S miközben a Szabó Győzőt alakító Molnár Áron nagyon sok kitérő és „kaland” után meg kell, hogy hajoljon Csernus doki akarata előtt, a családja történetébe is bepillantást nyerünk, amelyben Csuja Fanni azt a Rezes Juditot alakítja, aki ma is Szabó Győző felesége, s akinek ezt a férje függősége miatt szintén nyilván nem könnyű korszakát is szépen érzékelteti a film.
A történet végét ismerjük. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy épp Herendi Gábor volt az, aki annak idején szintén segítette Szabó Győzőt a gyógyulásban. Mégpedig egy feltétellel: az akkor forgatandó, azóta kultfilmmé vált Valami Amerikában csak akkor engedte a színészt szerepelni, ha a forgatásig lejön a szerről. Nos, mivel a Valami Amerika egyik kulcsszereplője Szabó Győző lett, ma már tudjuk, hogy a rendező „ráhatása” sikeresnek bizonyult. Ahogy Csernus doki terápiája is, akiről a film végén megtudjuk, hogy azóta Szabó Győző az egyik legjobb barátja.
A film a drogok okozta szenvedéseket „nagytotálban” láttató jelenetei miatt igen hatásos. És véleményem szerint ezen képek bemutatása miatt prevenciós jellege is van: aki végignézi ezeket a szenvedéstörténeteket – hisz Győző mellett a vele egyszerre a kórházban ápoltak sorstragédiáját is látjuk – az szerintem százszor meggondolja, hogy valaha is a drogokhoz nyúljon. A filmet Debrecenben az Apolló mozi vetíti.
Gyürky Katalin
Hozzászólások