Mi kell a sikeres előadáshoz? Egy jó szöveg? Jó színészek? Esetleg egy jó közönség? Hogyan működik együtt a próbák alatt egy pár, ha szakmai kérdésekről van szó? Koltai Róberttel beszélgettünk bemutatóról, sportszeretetről és arról, hogy milyen a debreceni közönség.
Pünkösd hétfő estéjén ismét megtelt nézőkkel a Páholy. A hangulatos cívisvárosi színtér szinte minden alkalommal legendás előadásokat, kihagyhatatlan beszélgetéseket és színészóriásokat hoz el a közönség számára. Most sem volt ez másképp. A színpadon mindenki Gyuszi bácsija, generációk Szabó baktere,
Koltai Róbert fogadta a közönséget.
Thomas Mann Halál Velencében című elbeszélésének színpadra adaptált ősbemutatóját láthatta a közönség, melyet a színművész párja, Gaál Ildikó rendezett, és Darvas Ferenc zongorajátéka emelte további magaslatokba. A munka pedig meghozta gyümölcsét: a siker ezúttal sem maradt el.
Tegnap volt az első bemutatója ennek a hihetetlen, ritkán játszott Thomas Mann műnek. Hatalmas mű. Meg kell nézni, úgy jó beszélni róla, mert így nehéz átadni azt a csöndet, azt a sok nehézséget, örömöt ami benne van. Ezt a közönséggel együtt lélegezve kell bemutatni.
avatott be minket a bemutató másnapján Koltai Róbert.
Mint mondja, párja rendezte a darabot, a szöveg is az ő munkáját dícséri amin még most is dolgoznak, és az ő ötlete volt az is, hogy zongorával kísérjék. Ez így első hallásra úgy tűnik, hogy gördülékenyen tudnak együtt dolgozni, de gyorsan árnyalja a képet:
Ha jó a munka, az azt is jelenti, hogy nem udvariaskodunk egymással, van hogy keményen odamondogat nekem.
Thomas Mann: Halál Velencében
1911 májusában járt Olaszország egyik legszebb városában Thomas Mann. A látogatás pedig olyan nagy hatással volt rá, hogy meg is fogalmazódott benne a Halál Velencében ötlete, mely arról szól, hogyan sodródik a végzete felé Gustav Aschenbach idősödő író. A professzor a Velencéhez tartozó Lidóban nyaral, amikor megpillant egy lengyel fiút, Tadziót. A professzor hamarosan rögeszméssé válik, lépten-nyomon figyeli a fiút, és bár észreveszi a vészjósló jeleket a Velencében felbukkanó kolerajárvány tombolásáról, mégis marad idolja közelében. Az elbeszélésből film is készült 1971-ben Lushino Visconti rendezésében.
Koltai Róbert és Gaál Ildikó nem csupán színházi berkekben bizonyul remek párosnak, három könyvük is megjelent már. A Sose halok meg?- Az első 75. a színész 75. születésnapjára készült el, és a rá jellemző humorral vezeti végig az olvasót életének legfontosabb eseményein. A könyvet Debrecenben, az Alföldi Nyomdában nyomtatták. Szintén közös regény Az én kabarém, és a Végszót adok-veszek, mely mint mondja,
a színészi lét örömeiről, szépségeiről és nehézségeiről szól.
Nemrég egy fontos ügy mellé is beállt a páros: Gaál Ildikó rendezésében készült egy rövidfilm, mely a demenciáról szól. Az alkotás a malajziai filmfesztiválon szakmai elismerést is kapott. Kiderül belőle, hogy mik a betegség figyelmeztető jelei, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a betegeknek és a hozzátartozóknak.
Én játszottam benne- na, nem a demenciát- hanem az idős figurát. De nagyon sok mindent csináltunk már együtt. Batang címmel például egy két szereplős remek darabot is színpadra vittünk közösen, amit ő rendezett, Szirtes Balázs kollégámmal pedig eljátszottuk a férfi főszerepeket.
teszi hozzá a Jászai Mari-díjas színművész.
Hozzáteszi, hogy folyamatosan tervezgetnek.
Vannak forgatókönyv ötletek, csak nem nagyon támogatnak. Nem szoktam azt mondani, hogy bármi is könnyen jött, bár mostanában van egy kis betartás azzal szemben, amiket próbálok színpadra vinni, pláne filmre. De panaszkodni nem akarok, mert a közönség viszont támogat.
Csaknem 30 éve mutatták be azt a filmet a magyar mozik, mellyel Koltai Róbert rendezőként is belépett a legnagyobbak közé.
Igen, a Sose halunk meg valóban telibe találta az emberek szívét és humorérzékét is. 1993. január 13-án volt a bemutatója és így 29 és háromnegyed év távlatából is nagy filmnek mondható.
A Páholy
A Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon a hajdúsági megyeszékhely első és egyetlen lakásszínháza, később pedig az irodalom egyik nagyon fontos színterévé is vált. A belváros szívében láthat a közönség ősbemutatókat, kortárs előadásokat, monodrámákat, könyvbemutatókat, vagy épp izgalmas beszélgetéseket. A Páholyt Végh Veronika és Csáki Szabolcs házaspár hozta létre, akiknek a neve nem csupán a lakásszínház révén, hanem az oDEon Színház kapcsán is összeforrt Debrecen kulturális életével.
Végh Veronikával a Páholy igazgatójával korábban a HajduPress is készített interjút álmokról, tervekről, közönségről, közösségről és nézőbarátokról.
Arról, hogy mi kell egy film, vagy egy darab sikeréhez két “összetevőt” említ.
Először is kell egy jó anyag, azon pedig dolgozni kell sokat. Kell egy ilyen remek közönség, mint ahányszor itt Debrecenben felléptem, ez mindig megvolt. És a végére marad jutalomként az öröm.
A színház és a filmek mellett van egy szenvedélye, ami gyerekkora óta az élete része.
Szeretem nézni a sporteseményeket. Édesapám sportvezető volt, és csodálatos versmondó. Neki köszönhetek sok mindent, a sport szeretetét is. Mai napig minden sporteredményről azonnal tudnom kell, nézem a telefonomon, képben kell lennem.
Elmondta azt is, hogy édesapja volt az egyik támasza, amikor úgy döntött, hogy a színészi pályát választja.
Büszke volt arra, amit én csináltam, amit elértem. Régebben én voltam a Koltai Pista bácsi fia, később pedig ő lett a Koltai Robi papája, erre pedig nagyon büszke volt.
Koltai Róbert ősbemutatóján egy ismerős arc is ült a nézőtéren. Jordán Tamás színművész, a szombathelyi Weöres Sándor színház alapítója és egykori direktora is tanúja volt a bemutatónak, végül pedig a színpadon is láthatta a debreceni közönség barátja mellett.
Jordán Tamás sem hagyta előadás nélkül a cívisvárosiakat, hiszen másnap egy stand up esttel mesélte el, hogy milyen is az élet Széllel szemben.
Hozzászólások