Mint ismert, a DVSC 3-2-re kikapott az elmúlt hétvégén a Nyíregyháza vendégeként. A keleti presztízsmeccs tehát nem úgy sikerült, ahogyan azt Debrecenben várták, a klub most bocsánatkéréssel és olcsó jegyárral igyekszik a szurkolók kedvébe járni.
Mint a honlap írja: Csapatunk átérzi a nyíregyházi vereség súlyát, és valamennyi játékosunk nagyon sajnálja, hogy a fergeteges buzdítás ellenére (amiért ismételten nagy köszönet jár szurkolóinknak) nem sikerült örömet okozni a Loki-híveknek a rangadón.”
Ezért a csapat kezdeményezésére a DVSC a szombati, MTK elleni mérkőzésre (kezdés: 19.30) különleges akciót hirdet: a VIP kivételével minden szektorba pusztán 500 forintba kerül majd a belépő, helyfoglalás érkezési sorrendben. A játékosok ezzel a gesztussal is szeretnék jelezni, hogy számítanak a drukkerekre, szeretnék, ha sokan kilátogatnának a stadionba.
Azok, akik már megvásárolták a belépőjüket, kárpótlásul annak felmutatásával belépőt kapnak a legközelebbi, Paks elleni hazai mérkőzésre.
Fotó: dvsc.hu










Hozzászólások