A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa 2024.09.17-én 11 órától a következő ügyet tárgyalja távmeghallgatás formájában.
A vádlott 2022 augusztusában egy borsodi településen lévő családi házban együtt italozott az apjával és férfi testvérével. Szóváltás, dulakodás alakult ki közöttük, a vádlott kezdetben megakadályozta, hogy a testvére és az apja egymásra támadjanak, azonban később ő is egyre dühösebb lett. A testvér megelégelte a családi vitát, felöltözött, távozni akart a házból, az apja viszont hátulról megfogva visszatartotta. Amikor kirántotta magát a fogásból, a vádlott – aki előzőleg a tűzhelyről felvett egy közel 30 centiméteres konyhakést – odalépett és hátba szúrta. A sértett a szomszédoktól kért segítséget, a szúrt sérülés közvetetten életveszélyes állapotot eredményezett.
A vádlott 2022 novemberében az utcán észrevette a kiskorú sértettet, aki megtetszett neki. Utána futott, a vállát megragadva maga felé fordította, térddel hasba rúgta, földre lökte. Mögé térdelve ruházata alá nyúlt és fogdosni kezdte. A sértett kiabált, védekezett, azt mondta, hogy beteg, így a vádlott felállította, a kezét megfogva a buszmegálló irányába vezette, majd amikor a vádlott szorítása enyhült, a sértett elszaladt.
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 májusában a vádlottat emberölés kísérlete és szexuális erőszak miatt 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Véglegesen eltiltotta továbbá minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Forrás: Debreceni Ítélőtábla










Hozzászólások