„Túl bizarr, hogy éljen, túl ritka, hogy meghaljon” – szólnak az ismerős sorok Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban elnevezésű regényének azonos című filmadaptációjában. Halálának 18. évfordulóján górcső alá vesszük, mennyire vonható párhuzam az író és az idézett sor között.
Tizennyolc éve, 2005. február 20-án voltaképpen az összes ismert sajtóorgánum lehozta a hírt: öngyilkos lett Hunter S. Thompson amerikai író-újságíró. Akik ismerték és szerették a munkáit többnyire tisztában voltak a művész féktelen életmódjával és az azzal összecsengő alkotásával, a gonzó irányzat megteremtésével.
Mi a gonzó újságírás?
Az 1970-es években Hunter S. Thompson által napvilágot látott új újságírási irányzat, lényege az erős szubjektivitás mellett – a szerző által közvetített üzenet hatásának felerősítése érdekében – a fikció és a tények vegyítése. A direktíva alárendeli a pontosság igényét, így a stílus felülemelkedik az objektivitáson: Thompson pedig gyakran ötvözte a tudatmódosító szerek használatát és az írás folyamatát.
Az irányzat nyelvezetében és újszerű témaválasztásában is kifejezetten kötődik a 60-as évek ellenkultúrájához, azaz a korszakot jellemző szabadságeszmékhez, valamint a publicistát kihagyhatatlanul a történetek részévé tevő kábítószer-használathoz.
A gonzó újságírás azt vallja, hogy a tényekhez való makacs ragaszkodás nélkül is lehetséges az igazat írni.
Miért hívják gonzónak?
A dél-bostoni ír szlengben a gonzó jelentése: „utolsó ember állva”. Az elnevezést a The Boston Globe szerkesztője, Bill Cardoso használta először 1970-ben Hunter S. Thompson szatirikus társadalmi kommentárjának leírására.
Az író kalandos élete során barátainak mondhatott olyan neveket, mint Johnny Depp, John Cusack, Bob Dylan, Benicio del Toro, Bill Murray, Muhammad Ali, Conan O’Brien, Marilyn Manson és Terry Gilliam.
Az életművész végakaratát jó barátja, Johnny Depp teljesítette, ami körülbelül 3 millió dollárba fájt a színésznek:
Thompson azt akarta, hogy elhamvasszák és a hamvait egy nagy, Gonzó öklére hasonlító kanonból lőjék ki, miközben a hangszórók kedvenc dalát, a Mr. Tambourine Man-t szólaltatták meg Bob Dylantől.
Kapcsolódó cikkünk:
Hunter S. Thompson élete
Hunter Stockton Thompson 1937-ben látta meg a napvilágot Kentucky államban, azon belül is Louisville-ben. Az író 14 éves volt amikor világháborús veterán édesapja váratlanul elhunyt, ezután édesanyja – egyedül nevelve három fiát – az alkoholba menekült. Ez a közeg sokat alakított a művész felnőttkori személyiségjegyein, gyerekkora feltételezhetően összefügg Thompson későbbi életvitelével.
William J. Kennedy, Hunter későbbi barátja egyszer úgy nyilatkozott, hogy
ő és Thompson egyaránt sikertelen regényírók voltak, akik a megélhetés érdekében fordultak az újságírás felé.
Az író fiatalon tehetséges baseball játékos volt, gyermekkorától kezdve a sport szerelmesének vallotta magát: pályafutását sportújságíróként kezdte és fejezte is be.
Publicista karrierjét az ’50-es években kezdte: dolgozott a The New York Herald Tribune-nek, a Time-nak, 1972-ben a Rolling Stone-nak írt cikksorozatot Richard Nixon elnökválasztási kampányáról, valamint tudósított a vietnámi háborúról 1974-ben.
Thompson heccből elindult az aspeni seriffválasztáson 1970-ben, ahol kampányában többek között a drogok legalizálását ígérte. Ezen a választáson használta először védjegyeként a híres gonzó öklöt.
Drogok és a Pokol Angyalai
Pályafutása 1966-ban mérföldkőhöz érkezett: ebben az évben adták ki a Pokol Angyalai motorosbandáról szóló könyvét (Hell’s Angels – Vad rege az angyalokról).
1965-ben egy évre csatlakozott a bandához: ebben az időszakban rákapott a keményebb drogokra – melyek fogyasztását sosem tagadta, sőt elengedhetetlennek tartotta őket a HST létforma megéléséhez.
Élete fő művét 1972-ben írta meg Félelem és Reszketés Las Vegasban címmel, ahol a film főszereplője (Raoul Duke) egyértelműen Thompson alteregója. A cselekmény a Mint 400-as motorverseny történései köré fűződik, amit első szám első személyben mesél el. A versenyen történt eseményeket és az Amerikai Álom halálát az örökös mámort fenntartva, egy percig sem józanon meséli el Thompson főszereplőjén, Duke-on keresztül.
Megközelítőleg 10 éve terjengett egy kép az interneten, amelyen E. Jean Caroll Hunter S. Thompsonról írt életrajzi könyvéből látható egy oldal, amely Thompson napirendjét ábrázolja:
- 15:00 – felkelés
- 15:05 – Chivas Regal (whisky) a reggeli újsággal, Dunhill (cigaretta)
- 15:45 – kokain
- 15:50 – még egy pohár Chivas, Dunhill
- 16:05 – az első kávé, Dunhill
- 16:15 – kokain
- 16:16 – narancslé, Dunhill
- 16:30 – kokain
- 16:54 – kokain
- 17:05 – kokain
- 17:11 – kávé, Dunhill
- 17:30 – egy kis jég a Chivasba
- 17:45 – kokain, stb., stb.
- 18:00 – egy kis fű, hogy feldobja a napot
- 19:05 – ebéd a Woody Creek Tavern-ben: Heineken, két margarita, coleslaw-saláta, taco-salát, két adag hagymakarika, répatorta, fagylalt, Dunhill, még egy Heineken, kokain, a hazaútra pedig egy kis jégkása (jég és néhány pohárka Chivas)
- 21:00 – kokain
- 22:00 – LSD
- 23:00 – Chartreuse (likőr), kokain, fű
- 23:30 – kokain
- 00:00 – Hunter S. Thompson készen áll az írásra
- 00:05-06:00 – Chartreuse, kokain, fű, Chivas, kávé, Heineken, cigaretta, grapefruit, Dunhill, narancslé, gin
- 06:00 – a jacuzziban: pezsgő, Dove Bar (csokoládé), fettuccine Alfredo (tésztaétel)
- 08:00 – Halcyon (altató)
- 08:20 – alvás
Hunter S. Thompson sem a kábítószereket, sem az alkoholt nem vetette meg:
olyan állítások is születtek, hogy szeretett teljesen bódult állapotban mosómedvékre lövöldözni – a tulajdonosához hasonlóan – legendássá vált Woody Creek-beli birtokán.
Azon a birtokon ahol egyébként pávákat tenyésztett és fegyvereket gyűjtött.
Az író kicsapongó életének eredményeként számtalan testi probléma – hátsérülés, lábtörés, csípőprotézis és tüdőfertőzés – kialakult időskorára. Ezen fájdalmak elviselése érdekében kerekesszékbe került, azonban olyan súlyos depresszióba zuhant, hogy 2005. február 20-án önmaga felé fordította a fegyvert.
Hozzászólások