Ma van a nemzetközi férfinap. Bár Magyarországon nem nagyon ünnepli senki, talán érdemes lenne elkezdeni. A szerző mindenesetre már kapott egy finom csokit…
A nemzetközi férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.
Az UNESCO nevében Ingeborg Breines, a Women and Culture of Peace program vezetője nyilatkozta, hogy „ez egy kiváló ötlet, ami a nemeknek egyensúlyt adhat.” Hozzátette, hogy szervezete örömmel várja az együttműködést a nemzetközi férfinap szervezőivel – írja a Wikipedia.
A nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.
A férfiak, akiknek van munkájuk, a hétköznapokon a munkahelyükön dolgoznak, emellett egyenlően részt vesznek a háztartási munkában, ha van gyermekük, akkor az ő ellátásukban és nevelésükben, és egyenlő társai partnerüknek. Törődnek és odafigyelnek a barátaikra, részt vállalnak szűkebb közösségük és nemzetüket terhelő gondokból. A nemzetközi férfinap ezért lehetőséget teremt arra, hogy jóakaratú emberek a világ minden pontján elismerjék és ünnepeljék a hozzájuk tartozó férfiakat. Ennek a napnak az évenkénti megtartása jó lehetőség arra, hogy elismerjék a férfiak érdemeit és odafigyeljenek rájuk.
Világszerte a nemzetközi férfinap szervezői a következő célokat tűzték ki:
Megünnepelni a férfiakat és a fiúkat, hogy elismerésre kerüljön az értékes és pótolhatatlan hozzájárulásuk, melyet a közösségeinkért és a társadalmunkért tesznek.
Előtérbe kell helyezni a nemek közötti egyenlőséget és szükséges támogatni a nemek közötti kapcsolatokat.
Ki kell emelni az erőt és a bátorságot, amivel a férfiak a jobb és biztonságosabb közösségi élet kialakításában vesznek részt.
Pozitív férfi példaképeket kell felmutatni. Itt nem szabad a filmsztárokra és a sportolókra gondolni. Hétköznapi férfipéldák kellenek, akik megtestesítik a mindennapi dolgozó embert, aki egészséges és tisztességes életet él.










Hozzászólások