A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség csalás és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki – a vád szerint – más személy adatait felhasználva hirdetett meg termékeket, majd a vásárlóktól kicsalta azok vételárát.
A vádirat szerint a vádlott eddig ismeretlen módon megszerezte egy másik személy fényképét és személyes adatait, majd azt felhasználva egy közösségi oldalon profilt hozott létre. Így 2024 júniusában olyan termékeket hirdetett meg eladásra, amelyekkel nem rendelkezett.
A hirdetésre jelentkezőkkel álnevén felvette a kapcsolatot és a megállapodást követően, a sértetteket tévedésbe ejtve az általa megadott bankszámlaszámra kérte előre utalni a vételárat.
Miután az összegek beérkeztek a számlájára, a vádlott a hirdetésben megjelölt termékeket nem küldte meg a vevőknek, és a bűnös úton megszerzett pénzt felélte.
A férfi 2024. június 1-jén egy kerti gyermekjátszó szettet hirdetett, amelyért a sértett még aznap átutalt a vádlott számlájára 130 ezer forintot. 2024. június 3-án az általa eladásra kínált bútorokért a sértett 80 ezer forintot utalt át, míg 2024. június 4-én bútorokat, hűtőszekrényt és csillárokat kínált eladásra, amelyekért a sértett 160 ezer forintot utalt át, de a vádlott a termékeket egyiküknek sem szállította le.
A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a többszörös visszaeső vádlott ellen 3 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és folytatólagosan elkövetett személyes adattal visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Hajdúböszörményi Járásbíróságra.
A vádiratban a járási ügyészség mértékes indítványként azt rögzítette, hogy ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, őt az elsőfokú bíróság 1 év 10 hónap börtönre ítélje és 2 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Forrás: Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség










Hozzászólások