A 13. Frankofón Filmnapok debreceni „kirendeltségén” az Apolló mozi vezetői jó érzékkel válogatták össze az egy napon lejátszandó alkotásokat. 2023. március 7-én este ugyanis a szívszorongató Szörnyetegek című spanyol-francia koprodukcióban készült dráma feszültségét az ezután kezdődő Egy röpke románc naplója című vígjáték a maga önfeledtségével kellő mértékben tudta oldani. Az Emmanuel Mouret rendezte film vetítésén jártunk.
A filmet az előbb önfeledtnek tituláltam, és tulajdonképpen az is, csak hát olyan „franciásan” az. Ami azt jelenti, hogy egy, az időtartamát tekintve valóban röpkének tekinthető szerelmi viszony bemutatása közben a liezon mögé is néz: megmutatja, hogy egy kapcsolatban – még ha bizonyos „szabályok” első perctől kezdve le is vannak benne fektetve – ezek az emberi érzelmek egyre intenzívebbé válásával bizony óhatatlanul megváltozhatnak.
Mouret filmjében egyébként már az „alapállás” is izgalmas és érdekes: adott egy szorongó, a feleségéhez húsz éve hű kétgyerekes apuka, Simon (Vincent Macaigne) és a gyermekeit régóta egyedül nevelő, már csak a kötöttségektől mentes, laza kapcsolatok iránt elkötelezett nő, Charlotte (Sandrine Kiberlain).
Akikkel kapcsolatban már az első találkozásukat látva azt érezzük: bizony szerepet cseréltek, mert egy szeretői viszony esetében még mindig inkább az a sztereotípia él a fejünkben, hogy a nős férfi a kezdeményezőbb, aki esetleg unja már a párját, és izgalmat akar vinni az életébe azzal, hogy „felszed” egy nőt, a nő pedig – általában épp azért, mert egyedül van, sokkal jobban alárendelődik az őt kiszemelő férfinak, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a férfi hagyja el a feleségét és csak az övé legyen.
Nos, ezt a képzetünket borítja azonnal a rendező, amikor rögtön az első randevújukon megtudjuk:
Simon egyáltalán nem szoknyapecér, Charlotte megismerése előtt eszébe se jutott volna megcsalni a feleségét – így kellően bizonytalan is minden egyes lépését illetően.
Vele szemben inkább Charlotte viselkedik úgy, mint egy rámenős férfi, hiszen rögtön a kapcsolat elején közli: nem zavarja, hogy Simon nős, ő csak jól szeretné érezni magát vele, mindenféle elvárás és követelőzés nélkül.
Tehát a szabályokat egyértelműen Charlotte rakja le és nem Simon, melyek a kapcsolatuk kezdeti szakaszában valóban működőképesnek is bizonyulnak. Nagyon jól érzik magukat együtt, sok közös programot szerveznek, sokat szexelnek, tehát, minden olyasmiből sokat csinálnak, ami két embert bizony nagyon közel hozhat egymáshoz. S tényleg egyre inkább társaivá válnak egymásnak.
Mielőtt azonban ez a szabályaikat végképp felrúgná, hoznak egy érdekes döntést, ami látszólag csak a szexuális életüket illeti.
Azt, hogy mi ez a döntés, természetesen nem fedem fel önök előtt. Azt viszont igen, hogy éppen ezzel kapcsolatban fog érvényesülni Charlotte férfiassága. Hiszen itt is ő lesz az, aki egy újabb döntés meghozatalával szakítani fog Simonnal, ő lesz az, aki ki meri mondani, hogy már másra vágyik és nem Simonra.
Ám nem francia filmet néznénk, ha nem következne be még ezután is egy újabb csavar a történetben. A két fél ugyanis két év elteltével véletlenül egy moziban fut újra össze, és mit gondolnak, melyik filmet nézik meg? Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című klasszikusát. Azt első perctől fogva sejtettem, hogy a Bergman–film hathatott a rendezőre, mert tulajdonképpen itt is jeleneteket látunk, csak nem egy házasságból, hanem egy titkos szerelmi viszonyból. És ez a párhuzam azt sugallja és azt az érzetünket erősíti, hogy szabályok ide vagy oda, szakítás ide vagy oda, ennek a két embernek – hasonlóan mint a Bergman-féle házaspár két tagjának – még igenis van közük egymáshoz.
Azaz, hogy a Charlotte-féle elvek egy komoly kötődés kialakulása után bizony sutba dobhatók. Legalábbis a film sejtelmes, de annál megkapóbb utolsó jelenete mindenképpen ezt sejteti velünk.
Gyönyörű és okos film tehát Mouret alkotása. Aki még mindig többet szeretne megtudni a szerelem természetrajzáról, az ne hagyja ki. A hazai mozik március 22-étől vetítik.
Gyürky Katalin
Hozzászólások