Jogosítvány nélkül vásárolt autót egy 23 éves férfi, de nem jutott vele messzire: még aznap összeütközött egy vonattal– tájékoztat a police.hu a nem mindennapi esetről.

A rendőrségre szeptember 19-én a késő esti órákban érkezett a bejelentés, miszerint Konyár belterületén egy autó neki ütközött egy vonatnak. Mire a rendőrök kiértek a helyszínre, az autót üresen találták, vezetője eltűnt. Fél óráin belül megtalálták a sofőrt, aki nem ment messzire a helyszíntől.
Mint kiderült, a fiatal férfinak nem csak az volt az egyetlen mulasztása, hogy nem adta meg az elsőbbséget a vonatnak. A sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, az autója ki volt vonva a forgalomból, ráadásul kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett. Az esetet még így is lehetett fokozni: a kocsi hátsó ülésén egy zsák vágott dohányt is találtak, amit átadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékeseinek.

Miután a konyári férfit bevitték a rendőrségre, beismerő vallomást tett. Elmondta azt is, hogy az autót aznap vásárolta. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg.










Hozzászólások