Hogy ukrán támadásról, vagy a háborútól független balesetről van-e szó, azt egyelőre a hivatalos közlések nem tisztázzák.
Kigyulladt egy olajtároló ma hajnalban az ukrán határhoz közeli Brjanszkban, Oroszországban– írja a Reuters. Az első helyszíni jelentések egy tárolót érintő tűzesetről írtak csupán, azonban később már két egység volt érintett, valamint- ahogy az Interfax hírügynökség fogalmaz- a egy “másik objektum” is lángokban állt.
Hogy pontosan mi okozta a tüzet, arról a hivatalos kommunikáció egyelőre hallgat. A Twitteren több olyan felvétel is kering, mely két robbanást mutat be Brjanszk város határában.
A település közel van az ukrán határhoz, a hivatalos közlemények azonban nem is utalnak arra, hogy lenne kapcsolat az eset és a háború között. A Reuters cikke szerint orosz tisztviselők a múlt héten azt közölték, hogy ukrán helikopterek lakóépületeket találtak el, és hét embert megsebesítettek a környéken.
A hatóság kiemelte, hogy a tűznek nem volt sérültje,és nincs szükség a lakosság evakuálására sem. Az MTI szemlézi a helyi sajtóban megjelent nyilatkozatokat, eszerint,
Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság elnöke utasítást adott a történtek haladéktalan kivizsgálására és a felelősök megállapítására.
A Transznyeft Brjanszk Druzsba bázis ég, mely 3,1 millió köbméteres tartályparkkal rendelkezik, 3500 kilométernyi olajvezetéket és 3900 kilométernyi olajtermék-vezetéket üzemeltet. A közlés szerint
Hozzászólások