Alig tudom már követni, ami itt zajlik. A minap egy volt államtitkár alázta porig a kockás inges, borotválatlan tanárokat, tegnap egy felháborodott anyuka sorait olvastam a Facén, aki azért akadt ki, mert azt kérték a pedagógusok az iskolában, hogy másnap minél több gyermeket bújtassanak kockás ingbe, közben beleakadok olyan elmeháborodott, új közösségekbe, amelyek arra biztatják a szülőket, hogy szolidaritásból, vagy mi a frászból ne engedjék iskolába a kölykeiket. Ma meg az a "tuti", hogy nem hajlandóak tárgyalni a tanárok a bajaikról, mert az szerintük nem legitim, nem akarnak díszellenzék lenni, úgyhogy inkább tüntetnek. Így állunk tehát most.
Távol álljon tőlem, hogy rendszeren kívüliként megítéljem, hogy jó-e az, ami az iskolákban zajlik, vagy sem. Mindenesetre azt gondolom, hogy ha valami nem jó, és megkapom az illetékesektől annak a lehetőségét, hogy leüljünk és elmondjam a bajom, akkor ezzel a lehetőséggel illik élni. Legalábbis segget fordítani a lehetséges és kizárólagos segítők felé, igencsak csúnya dolog.
Másrészt nem vagyok pedagógus. 14 éves korom óta folyamatosan dolgozom, tanulok, dolgozom. A főiskolát egy félév kivételével évfolyamelsőként végeztem, kitűnő eredménnyel. Kaptam már újságírói díjat is, de fizetésemelést még soha az életben. A hétből hét napot dolgozom, szombaton, vasárnap, ünnepnap, karácsonykor, újévkor mindig. Nincs olyan fogalom a feleségemmel közös, rendezett életünkben, hogy tavaszi, nyári, őszi, téli szünet, fizetett szabadság, táppénz, cafeteria, semmi ilyesmi. Hétköznap hajnal 5-kor szoktam kelni, és este 8-kor hagyom abba a napi munkám. Négy munkahelyen dolgozom, mégsem viszek haza annyi pénzt, mint egy fiatal pedagógus. Gondolkozhatnék azon, hogy csak én vagyok-e ilyen helyzetben, de teljes biztossággal azt kell mondjam, nem csak én élem így az életem, s nem csak az én szakmámban vannak hiányosságok, nehézségek, problémák. Mehetnék én az utcára óbégatni, ázni az esőben, vergődni össze-vissza, sztrájkolhatnék is, de teljesen értelmetlen lenne, azonnal kirúgnának, és akkor még sz.rabb lenne a helyzet.
De amit végképp nem értek, az voltaképpen egyszerű. Hát, mégis mi a fészkes fenét gondoltak ezek a tanárok? Hogy a történet majd úgy alakul, hogy jelentősen megemelik a fizetésem, csak mert ők is, meg én is jófejek vagyunk, aztán hurrá, jöhet a habzsi-dőzsi, az ingyen leves? Hogy nem jogos elvárás, hogy egy munkahelyen hétköznaponként 8-tól 16-ig a munkával kell foglalkozni? Ha volt köztük egyetlen egy is, aki ezt így gondolta, akkor azok tényleg alkalmatlanok a tanításra, mert ez nem így működik, mert vannak még nem pedagógusok is ebben az országban, akiknél úgy megy a dolog, hogy több munkáért esetleg(!) egy kicsivel több pénz jár.
Ez ugyanis még mindig Magyarország. A hely, ahol eltűnt a középosztály, ahol keserves a megélhetés, ahol utálják az állami iskolarendszer ellen tiltakozó, nem állami iskolában tanuló kamu civileket, ahol mérhetetlenül elítélik a szülők gyermekeik politikai célokra való felhasználását. A legrosszabb talán nem is az, hogy mindezeket nem értik. A legrosszabb az, ahogyan a nyilvánosság előtt politikai cirkusszá aljasul a legfontosabb kérdés: nem a pedagógus jólléte, hanem a következő generáció tudásanyaga. Ez utóbbi egészen biztos, hogy mindennél fontosabb vitatéma lenne.
KB
Hozzászólások