A labdarúgó Konferencia-liga csütörtöki elődöntőinek első mérkőzésein a spanyol Betis az olasz Fiorentinát, a svéd Djurgarden pedig az angol Chelseat látja vendégül.
A kiegyenlítetteb párharcnak az előzetes esélyek alapján a Betis-Fiorentina összecsapás tűnik. A sevillai zöld-fehérek először jutottak elődöntőbe európai kupaszereplésük során, míg a firenzeiek sorozatban harmadszor játszanak a legjobb négy csapat között a Konferencia-ligában, az előző két kiírásban a döntőben buktak el.
A sevillaiak a legjobb nyolc között a lengyel Jagiellonia Bialystokot ejtették ki, míg a lila-fehérek a szlovén Celje ellen jutottak tovább. Az andalúzok, ellenfelükhöz hasonlóan, két bajnoki győzelemmel a hátuk mögött érkeznek a találkozóra. A nemzetközi kupákban a két együttes még nem találkozott egymással. A fogadóirodák előzetesen a spanyolokat tartják esélyesebbnek.
Az elődöntő meglepetéscsapata a svéd Djurgarden a kupa favoritjával mérkőzik meg. A svédek emlékezetes párharcban, hosszabbítás után jutottak tovább a Bolla Bendegúzzal felálló bécsi Rapiddal szemben. A londoniak egy biztos 3-0-s idegenbeli győzelem után otthon ugyan kikaptak 2-1-re a lengyel Legia Warszawától, de 4-2-es összesítéssel kerültek a legjobb négy közé.
A stockholmiak először jutottak európai kupában a legjobb négy közé. A Chelsea 2021 után nyerhet újra nemzetközi kupát. A két csapat még nem találkozott egymással.










Hozzászólások