James Cameron mindig a gigantikus mozgógép vállalkozásairól volt híres: a Terminátor, a Titanic, az Alien vagy az Alita – csak néhány azok közül a meghatározó popkulturális termékek közül, melyek az ő nevéhez fűződnek. Organikusan illeszkedik ebbe az életműbe az Avatar, amely 2009-ben több szempontból is forradalmi volt.
A forgatáshoz Cameron maga fejlesztette ki a kétlencsés 3D kamerát és emellett még számos technológiai újítást eszközöltek a film megalkotásához.
A produktum akkor 237 millió dolláros költségvetést emésztett fel, amely óriási összeget jelentett – korának legdrágább filmje volt.
A történet és az atmoszféra is hasonló erőfeszítések árán valósult meg: a Pandora bolygó lakói, a na’vik és a köréjük felépített világ olyan részletességgel lett kitalálva, – az öltözködés, a fegyverek és használati tárgyak, a nyelv és a dalok, valamint maga az élőhely tekintetében egyaránt – hogy maga George Lucas, a Star Wars atyja nyilatkozta azt, hogy az Avatar lesz az új Star Wars. Ez nem így lett, de sokat elmond az univerzumépítés mélységéről.
Olvasta már?
Star Wars: Andor – évadkritika
Az Avatar sikeres lett kritikai és pénzügyi szempontból is, így nem volt kérdés, hogy lesz-e folytatás. Cameron munkásságát ismerve azonban két dolog biztos volt:
egy monumentális filmnek csak még monumentálisabb továbbgondolása lehet, illetve, hogy nagyon sok idő fog eltelni amíg az alkotás megszületik, hiszen a rendező a hosszas előkészületeiről és – mint például az Alita esetében – a kútba esett folytatásokról híres.
Az Avatar: A víz útja 13 év várakozás után került vászonra, de a végeredményt látva kijelenthetjük, hogy megérte várni. Már az első trailer érkezése után nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen hosszas előkészületekkel és várakozással felcsigázott alkotás csak úgy jelenhet meg, ha a korábbi szintre rátesz egy lapáttal – és elmondhatjuk, hogy ez megtörtént.
A történet viszonylag egyszerű és kiszámítható, ugyanúgy, ahogyan az első rész esetében is az volt.
A karakterek tipizáltak, a dialógusok szinte rajzfilmbe illően egyszerűek. Ezek azonban nem negatívumok, hanem egyszerűsítik a néző dolgát, aki három órán keresztül olyan látványvilágban részesül, amely párját ritkítja a mozitörténelemben és ráadásul– nem is annyira burkoltan – spirituális és környezetvédelmi üzeneteket próbál átadni a nézőnek a röpködő nyílvesszők és a harci tengeralattjárók látványa közepette.
A szimpla és rövid párbeszédek másik funkciója pedig, hogy teret engedjen a szereplőknek: a főszereplő páros ugyanis a folytatásban már családot alapított – nem is kicsit – és így nem két, hanem hat főt kellett mozgatnia a rendezőnek. Cameron maga is öt gyerekes családapa és nem titkoltan a család fontosságára is fel akarta hívni a figyelmet az alkotásban, a Fast & Furious Sagához képest némileg árnyaltabb módon. Hat szereplő azonban nyilván több, mint kettő, így a karakterek személyisége, motivációi általában inkább a tetteik és szociális kapcsolataik révén nyilvánulnak meg, a minimalizált párbeszédek csak kiinduló alapot nyújtanak ehhez.
A nagy kép azonban nem a családra fókuszál.
Már az első Avatar kapcsán is számos olyan vélemény született, hogy a Pandora a Föld szimbóluma, a na’vi őslakosok a környezetvédők, az emberiség pedig a pusztító jövő. A filmkészítők maguk is direkt és indirekt módon hívták fel a figyelmet az olyan égető kérdésekre, mint a klímavédelem, vagy az esőerdők pusztulása.
Az Avatar: A víz útja pedig egyértelműen a tengerek és óceánok élővilágának szépségére és veszélyeztetettségére hívja fel a figyelmet. Ez egyrészt időszerű, másrészt Cameron híres arról, hogy a búvárkodás a másik szenvedélye a filmkészítés mellett, így számára erős személyes szálak is megjelentek a forgatás alatt.
A búvárkodás kapcsán egy további érdekesség a mozi forgatása kapcsán, hogy a víz alatti felvételek során a búvármaszkokból kiáramló buborékok zavarták a motion capture technikával dolgozó rendszereket, ezért Cameron a szabadtüdős merülés egyik világbajnokát kérte fel arra, hogy segítsék a stáb munkáját, hogy ki tudják váltani a búvárpalackos technikát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Kate Winslet hat, Sigourney Weaver pedig hét percet tudott egy levegővel a víz alatt tölteni a forgatás végére.
Ha már Sigourney Weaver: ő az első részben egy idős kutatót játszott, most viszont egy na’vi kislány bőrébe bújt, így 73 évesen gyakorlatilag egy tinédzser űrlényt játszott el. Mindezt azért, mert egyszerűen annyira beleszeretett az Avatar világába, hogy mindenképp szeretett volna részt vállalni a folytatásban – bár a zöld és kék bőrű őslakosok bőrébe bárki belebújhatott volna, azért érdemes átböngészni a stáblistát: korunk legnevesebb színészei játszanak a filmben, szinte minden kisebb és nagyobb szerepben.
Míg az első rész sokat merített az indián őslakosok spiritualitásából, addig az Avatar második epizódja már inkább a keleti filozófiákat és a buddhizmust jeleníti meg, a néző számára is lelki békét és egyfajta tanítást nyújtva egyes dramatizált pillanatokban.
Összességében az Avatar: A víz útja minden szempontból kimagasló, hiszen minden kétséget kizáróan az év leglátványosabb fantasy akciófilmje, megspékelve olyan zöld mozgalmi és spirituális üzenetekkel, melyekre a ma emberének mindenképpen szüksége van egy tudatosabb élethez. Egyértelműen remek kikapcsolódást biztosít a film, de mélyebben értelmezve komoly edukációs értékkel is bír, hiszen adventi készülődés ide-vagy oda, ennek a filmnek 2022-ben komoly aktualitása és mondanivalója van. A film december 15-e óta megtekinthető a hazai filmszínházakban, többek között a debreceni Apolló moziban is.
Kiss Ákos
Hozzászólások