Könnyen lehetett azonosulni világklasszis játékával, akaratos vízilabdájával, egyéniségével, tiszta, lényegre törő szavaival, a mosolyával. Hamar a kedvenc pólósommá vált, Benedek Tibor, az ismert színészcsaládból származó vízilabdás zseni, aki ugyanúgy 72-ben született, mint én.
A két éve, súlyos betegségben elhunyt korszakos játékos, három világbajnoki cím tulajdonosa, korábbi szövetségi kapitány ma ünnepelné 50. születésnapját.
Nehéz lenne igazságosságot találni a sorsban, ha arra gondolunk, neki csak ennyi jutott az életből, a családjának, a barátainak és nekünk, tisztelőinek pedig ugyancsak fájóan kevés az a szűk 48 év, amit kimértek rá fentről.
Még mindig nehéz megemészteni. Méltató szavak helyett végül álljanak itt az ő mondatai, útravalóul mindannyiunknak a hétköznapok küzdelmeihez. Örök igazságként.
„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos…Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.”
Hozzászólások