Giorgio Armani Észak-Olaszországban nőtt fel két testvérével. 1957-ben Milánóba költözött, ahol a Milánói Egyetemen folytatot tanulmányai után a La Rinascente áruházban kapott állást. Divatbábukat öltöztetett, és olyan híres divattervezők között mozgott, mint például Nino Cerruti, akinél 8 évig volt asszisztens.
1975-ben alapította meg cégét Armani néven, melynek köszönhetően 2001-re Olaszország legsikeresebb divattervezőjévé vált. Tervezési stílusa letisztult, testreszabott ámde elegáns formavilágáról vált híressé, mely tökéletesen tükrözi az olsz luxus életérzést. Később a kiegészítők piacán is megjelent, így ma már találkozhatunk többek között Armani fehérneműkkel, napszemüvegekkel, sőt még parfümökkel is.

Forrás: Widewalls
Az Armani volt az első divatmárka, mely Kínában kezdett terjeszkedni a 90-es évek elején.
Nem is sejtenénk, de a bomberdzseki kultusza az Armani céghez vezethető vissza, ugyanis ő már 1970-ben a saját neve alatt készített bomberdzsekiket (bőrből). Egyenruhát készített az olasz rendőrségnek, a milánói taxisoknak, így a közéletbe is beszivárogtak remekművei: ezzel is erősítve a ,,Luxust mindenkinek” jelmondatát.

Forrás: Pinterest
A tervező kedveli a sportokat, az Inter Milan footballcsapat nagy rajongója, ezen felül pedig még a Premier League során a Chelsea csapatának is tervezett mezeket. Ám a sporttal való kapcsolata itt nem ér véget: a 2006-os téli olimpiára az olasz zászlóvivők ruháit tervezte meg, a 2012-es nyári olimpiára pedig az olasz olimpikonok ruháit készítette el.
Az olasz elegancia királya kellő maximalizmussal továbbra is lehengerlő alkotásokkal folytatja karrierjét, hiszen számára határ csak a csillagos ég.
,, A stílus abban rejlik, hogy megtaláljuk az egyensúlyt három tényező közt: kik vagyunk, mi áll jól nekünk, és hová tartunk. Ezt az egyensúlyt tükrözze az öltözködésünk. „ – Giorgio Armani

Forrás: Sephora










Hozzászólások