2012-ben rendezte meg először a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft., azóta pedig hagyományos programmá vált a Debreceni Virágkarnevál gazdag műsorkínálatában a Galiba Gyermekfesztivál – Junior Virágkarnevál. Civil szervezetek, óvodák, iskolák fantasztikus ötletességgel készítenek virágkocsit szinte mindenből, aminek kereke van.
Miért ez a neve a fesztiválnak? Galiba liba kacagtató mondatait minden családban idézgetik, egyszerűen megunhatatlan Fazekas Mihálynak ez a műve és a belőle készült rajzfilm is a gyerekek kedvence. Úgyhogy ezt a Ludas Matyit valóban mindenkinek ismernie kell! Az pedig külön büszkeség a számunkra, hogy Fazekas Mihály ezer szállal kötődik szülővárosához, Debrecenhez.
A Galiba Gyermekfesztiválra évről-évre egyre többen jelentkeznek. Idén több külföldi indulója is lesz a felvonulásnak, így például a nagyváradi intézmény, a Szacsvay Imre Általános Iskola testvériskolájával, a Szoboszlói Úti Általános Iskolával közösen jelentkeztek. Augusztus 18-án délután a belvárosban több ezren nézik meg ezt a színes felvonulást, óriási lehetőséget kínálva a bemutatkozásra.
A nagy érdeklődés azt is mutatja meg nekünk, hogy milyen erős városunkban a közösségi élet, milyen szívesen kapcsolódnak be az emberek, a civil közösségek, szervezetek egy-egy ilyen társadalmi eseménybe. Érzik annak fontosságát, hogy bemutassák tevékenységüket egymásnak, nekünk, megfogalmazzák azokat az üzeneteket.
(fotók, videó: hajdupress.hu, Miskolczi János
Az idei fesztiválra eddig jelentkezett csoportok:
Mesekert Óvoda
Boldogfalva Óvoda
Táncsics Mihály Utcai Óvoda
Újkerti Manófalva Óvoda
Szászorszép Óvoda
Angyalkert Óvoda Bányai Júlia Úti telephely
Sipos Utcai Óvoda
Faragó Utcai Óvoda
Thaly Kálmán Utcai Óvoda
Közép Utcai Óvoda
Áchim András Utcai Óvoda
Álmosdi Chernel József Önkormányzati Óvoda
Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
Bolyai János Általános Iskola
Karácsony Sándor Általános Iskola
Szoboszló Úti Általános Iskola
Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola (Erdély-Románia)
Petőfi Sándor Általános Iskola
Benedek Elek Általános Iskola
Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközép iskola
Kodály Zoltán Zenede növendékei
Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület
Ozirisz Hastánc Stúdió
Pozitív Centrum Táncművészeti Egyesület
Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány
Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete
Silver Tánc és Mazsorett Egyesület
Modern Tánc – Játék Stúdió
Fantasy Tánc – Show Művészeti Egyesület
Nagymacsi Sport-Tánc Egyesület
Debreceni Népi Együttes Kisprücsök csoportja
Debreceni Táncművészeti és Egészségkultúra Egyesület
Eagle Linedance TEAM
DNE Népzenész növendékei
Pergő Hagyományörző Műhely maskarásai
Ort-Iki Bábszínház
Duó-Trió Gólyalábasai
Nagymegyer Táncegyüttes Aprocska csoportja (Felvidék-Szlovákia)
Beregszász Szól a Fülemüle csoportja (Kárpátalja-Ukrajna)
Dicsőszentmártoni Kökényes Táncegyüttes Kiskökény csoportja (Erdély-Románia)
Szacsvay Imre Általános Iskola csoportja (Nagyvárad-Románia)










Hozzászólások