Megvalósuló hazugságok

A Kaktuszvirág című előadásról

A Gene Saks rendezte nagysikerű film után igencsak merész vállalkozás színre vinni a Kaktuszvirág című, sokakáltal ismert és kedvelt történetet. Ám a 2020. szeptember 14-én az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is látható előadásra mindenképpen igaz az „aki mer, az nyer” szólásmondás. Hiszen, miközben kiváló adaptációval szórakoztatták a közönséget, az eredeti történet iránti tisztelet sem maradt el az alkotók részéről. 

Ennek a filmnek (is) a színpadi adaptációját az nehezíti meg, hogy a mozivásznon és a tévéképernyőkön keresztül látható alkotás számos, a történet szempontjából igen fontos helyszínen játszódik: a film nézése alatt ott lehetünk a történet központi magvát képező fogorvosi rendelőben, ahol a két főszereplő, Julian doktor és az asszisztensnője, Stephanie ténykedik, bepillantást nyerhetünk Julian szerelme, Toni munkahelyére, azaz a lemezboltba, ott lehetünk a szereplők lakásán, vagy épp az általuk preferált szórakozóhelyeken. Mindezeket a helyszíneket egyetlen színpadi térben megjeleníteni igen nehéz, még egy forgószínpad „bevetésével” is. Ezt a nehézséget azonban az Orlai Produkciós Iroda Kaktuszvirágának rendezője, Novák Eszter azzal hidalta át, hogy ugyan egy térbe helyezett mindent, ám ez a tér a kezdetben furán ható színeivel olyannyira vonzza a tekintetet, és – mint az később kiderül – olyannyira illik a mondanivalóhoz is, hogy már nem is vágyunk arra a sok és sokféle helyszínre… Hogy miért nem? Mert a színpad narancssárga, bordó és lila árnyalatai, amelyek a szereplők jelmezében is stílszerűen visszaköszönnek, a történet iránti minden tisztelet ellenére azonnal adnak is egy „fricskát” a sztorinak. Ezekkel a harsány színekkel, a földet söprő trapézfarmerekkel és a szereplők vissza-visszatérő pingvinszerű mozgásával az összes tartalmi mondanivaló megtartása mellett némiképp ki is figurázzák a ’60-as-70-es évek amerikai diszkókultúráját és felszínes szórakozási lehetőségeit. Amely kifigurázással természetesen rögtön egy plusz szórakozási lehetőséget is kínálnak a sztori amúgy kacagtató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató mondanivalója mellé.

Hiszen a Kaktuszvirág története önmagában, lecsupaszítva nagyon mulatságos: adott egy fogorvos, aki szerelmes egy 21 éves lányba, s annak érdekében, azaz, ahogy ő fogalmaz: „azért, hogy ne tegyen meg a lányért mindent”, azt hazudja neki, hogy felesége és három gyermeke van, akik miatt őt nem veheti feleségül. Csakhogy egy adott pillanatban megvilágosodik, s érzi: Toni számára az igazi. Ám annak érdekében, hogy mégis feleségül kérhesse, be kell adnia neki, hogy a feleségével épp válófélben vannak. A sztori igazából működhetne is, ha Toni nem olyan lenne, amilyen: egy jóságos, jószándékú fiatal lány – Gombó Viola kiváló alakításában -, aki mélyen átérzi mások sorsát és fájdalmát, ezért azt kéri a fogorvostól, hogy hadd találkozzon a felséggel, mert tudni szeretné, hogy az asszony hogyan viseli érzelmileg a válás körülményeit. Csakhogy, mint tudjuk, a feleség nem létezik…

Ekkor jön a képbe a fogorvos mellett asszisztensként dolgozó Stephanie, akinek az lesz a feladata, hogy eljátssza a feleséget Toni előtt. Kovács Patríciának, az asszisztensnő alakítójának megint csak nincs könnyű dolga: hiszen filmbéli elődje az az Ingrid Bergman volt, aki kiválóan hozta a kimért, vénlányos allűrökkel bíró, „őrmesteres”, a középkora ellenére még mindig az édesanyjával élő, „kaktusztüskékkel” rendelkező nő figuráját. Kovács Patrícia elődjéhez képest kevésbé merev és szigorú, alkatából fakadóan se tudja a női bájait teljes mértékben elfedni, de mindenképp törekszik rá, épp ezért hiteles is a szerepében. Bár – hangsúlyozom, az alkatából fakadóan – Kovács Patrícia igazán elemében akkor lesz, amikor a hazugságáradatnak köszönhetően a „férj” kikapós menyecskének hazudja őt, akit épp a rengeteg körülötte legyeskedő férfi miatt hagy el, s ezt a szerepét egy bulizás alkalmával az egyik pácienssel, majd Toni szomszédjával, az írópalánta Igorral egy gyönyörű estélyi ruha és a filmből is jól ismert stóla társaságában a színésznő kiválóan be is teljesíti.

Apropó, Igor. A Toni mellett lakó „barátról” kezdettől fogva sejtjük, hogy pályázik Toni szívére, csak hát ott van a lánynak Julian. Az Igort megformáló Rohonyi Barnabás remekül hozza a „tudom, hol a helyem” várakozó álláspontot képviselő hűséges szomszéd és beszélgetőtárs figuráját, egészen addig, amíg a hazugságok hálója olyan szövevényessé nem válik, ami teljesen felborítja, a visszájára fordítja az addigi, a szereplők között épp a füllentések által kialakított viszonyrendszert. Mert a lényege, egyben a komoly mondanivalója a történetnek épp az a valószínűleg örök emberi magatartásforma, amikor az önmagát hazugságokkal körbebástyázó ember egy idő után már elhiszi, amiket füllent, s már a hazugságot véli igazságnak, azaz teljesen jogosnak és helyénvalónak véli mindazt, amit korábban önvédelemből összehablatyolt.

Ez tökéletesen igaz a fogorvosra, aki egy idő után az asszisztensnőjére valóban úgy tekint, mintha a felesége volna, ami a fogorvost mindenben mindig kiszolgáló, neki állandóan humuszos-retekcsírás szendvicseket készítő, a munkahelyi naptárat precízen vezető „vénlánynak” egyáltalán nem lenne ellenére, hisz titokban szerelmes a főnökébe.

A hazugságok hálójából kikeveredni nem tudó, ezért azokat a maga szemében igazságoknak beállító személy tulajdonképpen skizofrén állapotát szintén nem könnyű eljátszani, de ez mintha a fogorvost alakító Ötvös Andrásnak egyáltalán nem okozna problémát. Olyannyira nem, hogy amikor a hazugság tényleg igazságba fordul, azaz a fogorvos rájön, hogy nem Toni, hanem az asszisztense kell neki, s Toni is rádöbben, hogy hozzá nem Julian, hanem a szomszédja, Igor illik, a könnyed színészi játékból fakadóan az egész úgy hat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ami, jelzem, ha egy ember pszichéjét nézzük, akkor nagyon súlyos állapotról tanúskodik, de ez egy vígjáték, ami nem záródhat happy end nélkül. Mégpedig zseniális happy end nélkül. Ugyanis a koronavírus-helyzet miatt az asszisztensnőt épp megkérő fogorvos ezt közli leendő arájával: „megcsókollak, ha meglesz a vakcina.”. Nos, ezzel a mondattal Ötvös András nemcsak felfrissítette a klasszikus sztorit, hanem kellő mértékben és humorosan aktualizálta is. S valóban: csók helyett öleléssel, egy „minden jó, ha a vége jó”-öleléssel zárult a produkció. S zárult egyben a 2020-as Nagyerdei Szabadtéri Színpad programsorozata ―azt gondolom, hogy ezzel a remek produkcióval minden vonatkozásban példásan és méltón.

Az alkotók:

Szereplők:

Író: Abe Burrows
Fordító: Zöldi Gergely

Díszlet: Fodor Viola
Jelmez: Őry Katalin
Mozgás: Bóbis László
Rendezőasszisztens: Varga Miklós

Rendező: Novák Eszter

Producer: Orlai Tibor

Gyürky Katalin