Repült a bicikli, a pofon és a telefon. Nem semmi történet.
Megtámadta a polgármestert egy férfi az egyik szatmári településen, mert nem kapott közmunkát. Szabályosan rátörte a hivatalt, majd ököllel ütötte az elöljárót, akit a többi közmunkás mentett ki a támadó karmaiból.
A férfi akkor kezdett őrjöngeni, amikor megtudta, hogy a község vezetője nem ad neki több közmunkát, mert korábban „kifogásolhatóan viselkedett”.
Azonnal a hivatalhoz ment, ahol azzal indított, hogy köszönés helyett bevágta biciklijét az ablakon. Ezután két ajtót berúgott, és bement a polgármester irodájába, ahol addig ütötte a község első emberét, amíg az földre nem került. Bár többen lefogták, de addigra még két telefont is a polgármesterhez vágott.
A dühöngő férfit hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és garázdaság miatt is elítélték. Négy év börtönt kapott, de az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Azt, hogy melyik településen történt az eset, nem árulta el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
hp / via mti










Hozzászólások