Oroszország mindent megtesz a Hamász palesztin radikális mozgalom által elfogott túszok szabadon bocsátásáért – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő jelentette ki vasárnap a Rosszija 1 televíziós csatornán.
„Minden megteszünk, ami szükséges, minden útvonalon. Az első természetesen a politikai munka a nemzetközi platformokon, az ENSZ-ben, hogy kilobbizzuk a legfontosabb dolgot, nevezetesen a tűzszünetet, az erőszak beszüntetését, globálisan azt – amit feszültségcsökkentésnek neveznek” – mondta Zaharova.
Korábban Daniel Hagari izraeli katonai szóvivője közölte, hogy 229 túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja, aki pénteken Hamász-küldöttséget fogadott Moszkvában, szombaton azt mondta, hogy ígéretet kapott nyolc orosz állampolgárságú fogoly szabadon bocsátására.
(MTI/HP)










Hozzászólások