A Bergendy Péter rendezte Post Mortem című, még a pandémia előtt forgatott magyar film, mielőtt a magyar mozikba került volna, már jó pár nemzetközi fesztiválon megmérettetett. S ezeken a rendezvényeken, köztük a spanyolországi legnagyobb presztizsű horrorfilm-seregszemlén, Sitgesben egyáltalán „nem találtatott könnyűnek”. Az már más kérdés, hogy az első magyar horrorfilmként aposztrofált alkotást a hazai, ehhez a műfajhoz kevésbé szokott közönség hogyan fogja fogadni. Mindenesetre a debreceni Apolló moziban a közönségtalálkozóval egybekötött vetítés teltházas volt.
Már az elején előre bocsátom, hogy egyáltalán nem vagyok híve a horrorfilmeknek, sőt, egy gyermekkori, ilyen jellegű élményem után megfogadtam, hogy soha többé nem fogok horrort nézni. Most is csak a film eddig elért külföldi sikere, és annak a híre, hogy Magyarország Nemzeti Filmintézetének döntőbizottsága ezt a filmet nevezi magyar részről a 2022-es Oscar-díjra, tett annyira kíváncsivá, hogy mégis rávettem magam a megnézésére. Na meg az, hogy a filmet beharangozó történetet egyáltalán nem tartottam érdektelennek. Hiszen kevés magyar film szól az I. világháború utáni időszakról, a spanyolnáthával is megnehezített korszakról, amikor a rengeteg halottat sokszor képtelen volt egy-egy faluközösség eltemetni, és egy ideig együtt kellett élnie velük… Ez az alapja a Bergendy-film történetének: egy, a frontról, és nem mellesleg a halálból is visszajött katona, Tomás (Klem Viktor) a háború után post mortem fotósnak áll: azaz vállalja, hogy a még temetetlen halottakat kisminkelve, kicsit „helyrepofozva” a még élő rokonaikkal együtt fotózza le. A biznisz virágzik, amikoris Tomás elé odakerül egy tíz év körüli kislány, Anna (Hais Fruzsina), aki közli: az ő falujában is rengeteg a temetetlen halott, ott is lenne mit fotózni. Ám annak, hogy Tomás vállalja, hogy elutazik a kislánnyal annak falujába, az is az oka, hogy amikor a fronton egy sérülés következtében percekre átkerült a túlvilágra, egy, Annához nagyon hasonló lényt látott maga előtt…
Igazából a kislány falujába érkezvén csöppenünk bele a horrorba, ahol az ottani holt lelkek, kísértetek szabadon garázdálkodnak, megkeserítve és félelemben tartva a még élő lakosságot. Látva ezeket a képsorokat, ahogyan a kísértetek sakkban tartják a falu népét, és újabb és újabb áldozatokat követelnek maguknak, bevallom, sokszor görcsbe rándult a gyomrom. A probléma nem is ezzel van, hisz tudtam, hogy horrorfilmre ültem be. A gond ott kezdődik, hogy éppen azért, mert a magyaroknak és a magyar filmeseknek nincs ebben a műfajban tapasztalatuk, az ijesztgetés, a félelemkeltés korántsem sikerült egységesen a filmben. Hol teljes mértékben – a félelmetes zenének, a képi effekteknek, a modern technikának hála – hatásos volt a rettegéskeltés, hol viszont annyira sikerületlenné és mesterkéltté vált a dolog, hogy óhatatlanul is felnevettem, mert azt éreztem, hogy egy mesét nézek… Ennek ellenére, hangsúlyozom, a sztori működik, hiszen a kislány nagyon jól tudja, hogy miért hívja el Tomást a falujába: mivel ő szintén, már a születése pillanatában meghalt pár percre, mert a nyakára tekeredett a köldökzsinór, de aztán vissza tudták hozni az életbe, tisztában van vele, hogy csak egy hozzá hasonló, a túlvilágot már megjárt ember képes segíteni a kísértetektől sújtott település lakóin.
Azt hogy Tomás (és persze Anna) segítségnyújtása sikeres lesz-e, természetesen nem árulom el. Azt viszont mindenképp jelezni szeretném, hogy ha valamiért érdemes megtekinteni a filmet, az éppen Tomás és Anna kettősének játéka: Hais Fruzsina annyira, felnőtteket meghazudtoló módon profin, a filmbe megható pillanatokat csempészve érzékelteti kettejük „rokonságát”, azt, hogy mindketten voltak már odaát, és hogy ez összeköti őket, hogy az önmagában zseniális. Miközben láthatóan bele is szeret a nála jó tizenöt évvel idősebb Tomásba, aki egyébként a Schell Judit játszotta Marcsát, azaz Tomás falubéli szállásadóját is láthatóan megfogja. Ám azt szintén nem árulom el, hogy a két hölgy közül melyik kerül Tomás szívéhez közelebb…
Talán soha nem örültem még ennyire annak – éppen a fenti, műfajjal kapcsolatos kételyeim és a filmben látható egyenetlenségek miatt -, hogy a filmet közönségtalálkozó követi. Reménykedtem ugyanis benne, hogy a Tomást alakító Klem Viktor, aki egyébként debreceni származású, és a debreceni Ady Gimnázium drámatagozatán kapta meg a szakmája alapjait, a film után kezdődő, Váradi Ferenc újságíróval való beszélgetése során sok mindenre rávilágít az alkotással kapcsolatban. S ez valóban így is történt. Klem ugyanis maga is beismerte, hogy mivel a horror műfaja Magyarországon ennyire gyerekcipőben jár, a forgatást ők maguk is egyfajta keresgélésként élték meg. Annak kereséseként, hogy hogyan kell ezt a sztorit úgy elmesélniük, hogy annyira komolyan vehető legyen, hogy attól szorongani kezdjenek a nézők. S igen, ekkor megértettem: azokban a pillanatokban, amikor bennem is gyomorgörcsöt okoztak a látottak, ez sikerült, máskor viszont megmaradt a sztori a mese szintjén…
Váradi Ferenc a film elképesztő technikai bravúrjaira is kíváncsi volt. Például arra, hogy a kísértetek által a levegőbe repített falubéliek hogyan szálldosnak a levegőben, hogy mi ennek a technikája? Klem Viktor elmondta, hogy ez az úgynevezett riggelés, és hogy amúgy egyáltalán nem bonyolult, a filmes szakmában bevett eljárás, és hogy csak a filmvásznon tűnik truvájnak. Megtudtuk továbbá, hogy a történet a Skanzenben játszódik – kivéve az első pár, a frontot ábrázoló jelenetet, amelyek Fóton forogtak –, ugyanis a Skanzen a maga archaikusságával az I. világháború utáni korszak megidézésre is alkalmas, illetve olyan terekkel rendelkezik, ahol ezt a kísértetjárást a lehető leghitelesebben meg lehetett oldani.
A beszélgetés során Váradi Ferenc is utalt arra, hogy a kislányt játszó Hais Fruzsina mennyire tehetséges. Mégis kíváncsi volt rá, hogy hogyan találta meg vele Klem Viktor a hangot. A színész elmondta, hogy ennek a lényege, hogy gyermek privát figyelmét kell elkapnia, úgy kell vele viselkednie, mintha a játszópajtása, egy vele egykorú játszótársa lenne, és akkor működik a dolog. De ő is beismerte, hogy Fruzsina valódi őstehetség, s azt is elárulta, hogy emiatt a filmbéli kedvenc jelenete is a kislánnyal való munkához kapcsolódik: azt a részt szereti legjobban, amikor Tomás és Anna elmesélik egymásnak, hogy hogyan kerültek át, s hogyan jöttek vissza a túlvilágról…
S a beszélgetés során a horror műfajára, a magyarországi létjogosultsága esélyeire is választ kaptam a színművésztől. Klem Viktor ugyanis elismerte, hogy fogalma sincs, hogy Magyarországon mennyire fogják szeretni a filmet, hiszen itt a nézők – ellentétben a világ más tájaival – jóval hamarabb beülnek egy vígjátékra, mint egy borzongatós sztorira.
Nos, ez a következő pár hétben el fog dőlni. Bevallom őszintén, én magam is kíváncsi leszek, hogy mi lesz a nézőtársaim véleménye erről a magyar horrorfilmről. Én mindenesetre azoknak ajánlom, akiknek némi élményt tud nyújtani a rettegés…
Gyürky Katalin
Hozzászólások