Elismerő okleveleket adott át a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián kiválóan teljesítő és résztvevő hallgatóknak.
Az OTDK Sporttudományi Szekciójában a legtöbb első helyet a Debreceni Egyetem hallgatói szerezték meg, ahová összesen 25 pályaművet neveztek be. A résztvevők és felkészítőik, valamint a bíráló bizottság tagjai a 2017-ben elindult Hallgatói Tehetséggondozó Program ünnepélyes zárórendezvényén vehették át az elismerő okleveleket, az egyetem Főépülete előtti téren.

Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója szerint a sport és a tudomány kettősében van ráció és lehetőség, a tehetséggondozó program révén pedig a hallgatók közelebbről megismerhették a tudomány világát. – Ez a program arra nyújtott lehetőséget, és alapvetően az volt a célunk, hogy egyfajta hallgatói tehetséggondozással, mentor tevékenységgel, programmal a hallgatók használhassák a lehető legkorszerűbb sporttudományi eszközöket, bekapcsolódhassanak a témavezetők nemzetközi szintű kutatásaiba, valamint publikálhassák a közös kutatási eredményeket hazai, illetve nemzetközi tudományos lapokban – mondta az igazgató. Hozzátette: a kutatásokkal a hallgatók nem csak a debreceni, hanem az országos sporttudomány fejlődését is segíthetik.

Az ünnepélyes oklevélátadón a DESKI azokat a végzős medikusokat is jutalmazta, akik az elmúlt években pályára léptek a Medikus Kupán. Varga Katalin, a DESKI testnevelő és szabadidő koordinátora emlékeztetett: az orvos- és egészségtudományi képzéseken tanulóknak meghirdetett, a hazai felsőoktatás legnagyobb létszámú sportos eseményének számító legutóbbi Medikus Kupán az intézmény remekül szerepelt, és elhozta a legjobb egyetemnek járó serleget. Az ünnepségen az egyetemi labdarúgó-, kézilabda-, jégkorong- és röplabdacsapat tagjai is oklevelet vehettek át.










Hozzászólások