Javul az állapota annak a 22 hónapos kisfiúnak, akit az egész ország SMA-s Zente néven ismert meg, és még tavaly kapott egy különleges, 700 millió forintba kerülő kezelést azután, hogy a fél ország összefogott, hogy össze tudja gyűjteni a kezeléshez szükséges pénzt a családja.
Zente családja most arról posztolt a Facebookon, hogy a kisfiú a napokban lábra tudott állni.
„Fontos tudni, hogy nem egyedül állt fel, mint látszik is, és ettől még nem fog holnap szaladni, de ez akkor is egy csoda dolog! A génterápia miatt többször elhalasztott olasz utunkra március közepén kerül sor. Végre lesz egy állítója, amiben passzívan ugyan, de álldogálhat, mert mostanában napi többször kéri, hogy hozzam álló helyzetbe. Nagyon élvezi” – írta a Facebookon a család.










Hozzászólások