Új, üde színfolttal gazdagodott nemrégiben Debrecen gasztronómiai kínálata, ekkor nyílt ugyanis a Corner Kebab Bár a cívisváros szívében, a Széchenyi utca és a Hal köz sarkán. Péntektől Torkos Hétvége kezdődik a Cornerben, 30 százalékos engedménnyel.
A Corner Kebab a borjú-, illetve csirkehúsból készült kebabok óriási választékával igyekszik elnyerni a debreceniek bizalmát, az átlagnál szélesebb a hamburgerek kínálata is, emellett tésztaféléket is megkóstolhatnak a betérő vendégek. Az exkluzív, belvárosi Cornerben egyedi hamburgerzsömlékkel, helyben sütött pitával kínálják a finomságokat, a hasukat kényeztetők kifejezetten nagy vendégtérben fogyaszthatják el étküket.
A Corner Kebab Bár sikeres nyitási akcióval kedveskedett a vendégeknek, június 30-tól pedig Torkos Hétvégét rendez, minden ételre 30 százalék engedmény érvényes, emellett kedvezménykártyákat is osztanak. Érdemes tehát betérni: idő lesz bőven megkóstolni az ételeket, hiszen pénteken és szombaton délelőtt 10.30-tól egészen hajnali 4 óráig nyitva áll a Corner, amely hétfőtől csütörtökig 10.30 és 22.30 óra között tart nyitva.
(x)










Hozzászólások