A katasztrófavédelem minden évben ünnepélyes állománygyűlésen emlékezik meg Szent Flórián, a tüzes mesterségek védőszentjének napjáról. Idén is többen vehettek át elismerést a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 30-i, központi tűzoltónapi ünnepségén.
A rendezvényen megjelentek a főigazgatóság vezetői, ünnepi beszédet Barta-Vámos László tűzoltó alezredes, tűzvédelmi főosztályvezető mondott. Egyebek között arról szólt, hogy Flórián, az egyszerű római katona élete és halála jelképezi a tűzoltói hivatás szellemiségét: a segíteni akarást, a bátorságot, és a bajtársiasságot. Az alezredes úgy fogalmazott, a tűzoltókat sokan egyenruhában, védőfelszerelésben látják, de a legfontosabb értékeket belül hordozzák, különösen az elhivatottságot, az elkötelezettséget és az áldozatkészséget. „Ezek azok a tulajdonságok, amelyek nélkülözhetetlenek a munkánkhoz, és amelyek bárkiben ott lehetnek, aki másokért dolgozik. Beszédében köszöntötte az önkéntes tűzoltókat, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok munkatársait, valamint a kéményseprőket.
A köszöntő után a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott ünnepi műsort, majd dr. Góra Zoltán, tű altábornagy, főigazgató elismeréseket adott át az állomány legkiválóbb tagjainak.
Hajdú-Biharból:
Dicséretben és jutalomban részesítette Hadházi Zsigmond tűzoltó főtörzsőrmestert, a Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, és Pusztai Zsolt tűzoltó főtörzsőrmestert, a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.
Pintér Sándor soron kívül előléptette tűzoltó törzsőrmesterré Szabó Péter Bence tűzoltó őrmestert, a Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét.
Az ünnepséget a Szózat zárta.
Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság










Hozzászólások