Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja kiemelt figyelmet fordít a debreceni úthálózat korszerűsítésére. A 2018-as költségvetésben lakossági kezdeményezésre induló útépítésre 750 millió forintot különítettek el. Ennek az önkormányzati forrásnak a felhasználásával sikerül a szabadságtelepi Új utca tovább építésére. További részletek alább az önkormányzat közleményében.
Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: az Új utca – a Csuka utca és a Kánya utca közötti szakaszon – összesen 400 méter hosszon, 3 méter szélességben kap szilárd burkolatot, zárt csapadékvízelvezető rendszer kiépítésével együtt. Az Új utca zsák részét mintegy 40 méter hosszon stabilizáljuk.
A kivitelezést 2018. május 29-én kezdte a közbeszerzésen nyertes kivitelező. Az építkezésre – az időjárás függvényében – 2-2,5 hónap áll rendelkezésre, tehát idén nyáron befejeződik.
– A beruházás befejeztével a 2016-ban elkészült Daru utcát keresztező Új utcán is szilárd útburkolaton közlekedhetnek majd a debreceniek – fogalmazott Kovács István .A kivitelezés költsége bruttó 60,5 millió forint, amit az önkormányzat saját forrásból finanszíroz.
Hozzászólások