A debreceni Apolló moziban zajló Vertigo Filmhét harmadik napján, augusztus 30-án a programsorozat első estéjéhez hasonlóan ismét egy premier előtti vetítés várta a közönséget. A csodák könyve című, nemsokára, szeptember közepétől a mozikba kerülő alkotás ismét bizonyítja: a francia filmművészet egyszerűen felülmúlhatatlan. Főleg akkor, ha egy másik, önmagában véve is csodálatos alkotás, Julien Sandrel azonos című bestsellere az alapja.
Kapcsolódó cikkünk:
Halálos kallódás – A Semmi című filmről
Aki ismeri a regényt, azért, aki pedig nem, azért fogja egy életre megjegyezni ezt a filmet.
A mű olvastán ugyanis arra lehet kíváncsi, hogy azt a rengeteg kalandot, amit egy anya a fia életben maradásáért „bevállal”, vajon milyen képi megoldásokkal adja vissza a Lisa Azuelos rendezte film. Aki viszont úgymond „szűzen”, a történetet nem ismerve ül be a moziba A csodák könyvére, azt már az alaphelyzet beszippanthatja. Hiszen a regény és az ebből készült film egy – sajnos – szokványos, mert sokakkal szembejövő esetből kreál egy egyedi, unikális és lehengerlő történetet.
A gyermekét, a tizenhárom éves Louist (Hugo Questel) egyedül nevelő Thelma (Alexandra Lami) az egyik napon szülőként a legborzalmasabbat éli át: a fiát gördeszkázás közben elüti egy autó. A fiú kómába kerül, s nem lehet tudni, hogy valaha felébred-e belőle. Nos, annak ellenére, hogy egy szülőnek ez tényleg maga a rémálom, önmagában úgymond nem sok kreativitásra ad lehetőséget, hisz a legtöbben ilyenkor úgy vélik, hogy a nappalokon és éjszakákon át tartó várakozáson és mellette virrasztáson túl nem sokat tehetnek a gyermekükért.
A film alapját képező regény szerzője azonban művészként nagyon is látott fantáziát ebben a „hétköznapi” sztoriban, mégpedig úgy, hogy a saját, helyzetre adott, a megszokottól eltérő reflexióit átadta a hősének.
A kreativitását átültette a főszereplőjébe, Louis anyjába, aki ennek köszönhetően valóban nagyon különlegesen áll hozzá a kialakult szituációhoz. Nem éri be a várakozással, mindenképpen tenni szeretne valamit a fia érdekében, és ehhez kapóra jön egy, a fia párnája alatt talált füzet.
Louis bakancslistát tartalmazó könyvecskéje, amit a fiú azért kezdett el írni, hogy „a világvége előtt megvalósíthassa a számára legfontosabbakat, hiszen az hamarabb eljöhet, mint gondolnánk”.
Thelmának pedig több se kell ennél, és úgy dönt: a fia életben maradásáért, pontosabban azért, hogy a fiát életben tartsa, helyette ő maga fogja a listán szereplő dolgokat véghezvinni.
Ettől kezdve a film a felszínt is kapargathatná: megmaradhatna az anya megvalósította kalandok szórakoztató láttatásán, például annál a „sztorinál”, ahogy Thelma bemerészkedik a bálnák közé úszni – hisz a fia egyik vágya ez volt –, vagy – sűrű elnézések közepette – megfogdossa Louis matektanárnőjének a mellét, mintegy a kamaszodó fia kívánalmainak netovábbját.
Ám, miközben talán e két fenti példából is érzékelhető, hogy valóban vannak kacagtató részek az anya csetlésekkel-botlásokkal teli vándorútján, a lényeg valójában nem ez. Még csak nem is az a „közhely”, hogy egy anya bármit megtenne a gyermekéért, mert kimondani ezt oly könnyű. Megvalósítani azonban már sokkal nehezebb.
Mert azzal, hogy Thelma ezt a közhelyszerű tételt tettekké fordítja, a minden emberben, így természetesen az anyákban is meglévő önzést annulálja teljes mértékben. Ezáltal – s ettől a paradoxontól igazán mellbevágó ez a sztori –, az önzése kikapcsolása által tulajdonképpen amellett, hogy természetesen a fiának fizikális szinten ad egy újabb esélyt életre – mintha újra megszülné –, saját magát éleszti újjá.
A saját, a fia megszülése óta elfojtott, ki nem mondott vágyait teljesíti, a rendezetlen helyzeteit orvosolja, vagy épp az egója miatt félresöpört ösztöneit kelti újra életre.
A bakancslista ugyanis nem csak fizikai tetteket követel az anyától. S ebben a végtelenül szenzitív alkotásban, ahol szinte halljuk a kórházi ágyon egymás mellett fekvő anya és fia együtt-lélegzését, átéljük a szimbiózisukat, egy idő után az az érzetünk támad, mintha a fiú nem csak magának írta volna a listát. Mintha érezte volna, hogy mindezekre az anyjának is szüksége van. Hogy ezáltal ő is újjászülethessen. Vagyis nem csak az anya küzd ténylegesen a fia életének visszaszerzéséért, hanem látatlanban, képletesen a fiú is ad az anyjának egy újabb esélyt. Arra, hogy éljen. Hogy a hétköznapok rutinszerűségéből kifakadva újra megtanulja, hogy mi is az: élni. Valóban létezni, és nem csak vegetálni.
Csodálatos film tehát Lisa Azuelos alkotása. A regényt is jó szívvel ajánlom, de annak ismerete nélkül sem érdemes kihagyni ezt az újabb francia műremeket.
Gyürky Katalin
Hozzászólások