Vászonra vitt álmok

Egy különleges stílusban alkotó berettyóújfalui művésszel beszélgettünk többek között arról, hogyan lesz egy műszaki beállítottságú fiatalból festő. Kovács K. Dávid mesélt az álmai megvalósításához vezető útról, az általa alkalmazott technikákról és arról, honnan meríti az ihletet impulzív, groteszk, olykor társadalomkritikát megfogalmazó képeihez.

Mikor kezdtél el érdeklődni a művészetek iránt?

Kovács Dávid: Gyerekkorom óta foglalkoztat a művészet. Édesanyám révén már igen korán a kezem ügyébe akadtak művészeti albumok, mint például Picasso kék és rózsaszín korszaka, Hireonymus Bosch könyve és Leonardo Da Vinci anatómia könyve, amik teljes mértékben lenyűgöztek és mind untalanul próbáltam a könyvekben látott alkotásokat reprodukálni. Utóbbi óriási hatással volt rám, csodálatosnak tartom az emberi test szerkezeti felépítését, összetettségét, annak ellenére, hogy igazából semmire sem specializálódott, csupán egy hordozó, de abban tökéletes.

Ki vagy mi indított el ezen az úton?

Mindig bennem volt az alkotási vágy, rengeteget legóztam, barkácsoltam és rajzoltam gyerekként, de igazán az általános iskolában szerettem meg a rajzolás és a festés folyamatát, amit L. Ritók Nóra tanárnőnek köszönhetek. Később jártam az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti iskolába is. Ebben az időben a perspektíva ábrázolása ragadott magával, egyik épületet rajzoltam a másik után és egyre többet foglalkoztam eme műfajjal. Vacilláltam, hogy melyik középiskolát válasszam, mivel szerettem épületeket rajzolni, kitűnő voltam a reáltárgyakból és a kreativitás mezsgyéjén akartam maradni, ezért az építészetet választottam, így hát a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolát választottam. Itt emelt óraszámban tanultuk a szabadkézi rajzot, amiben Besenyei Zsolt tanár úr volt segítségünkre. Érettségi után adta magát, hogy a debreceni egyetem Műszaki karára jelentkezzek, mint építészmérnök. Fel is vettek, tanultunk szabadkézi rajzot, de nem volt az igazi, itt még mindig a perspektíva hatása alatt voltam. Majd sikerült felvennem ezt a tárgyat Köszeghy Attila tanár úrhoz, aki új aspektusból mutatta meg a szegmens csodáját. Ezek után művész tanárok érkeztek a karunkra, Krisztiáni Sándor szobrászművész kezei alá kerültem, aki az anatómia rejtelmeibe vezetett be. Akkor tájt kezdtem el foglalkozni az emberábrázolással és a figuratív munkákkal. Ott már teljesen elhatalmasodott bennem a művészet utáni vágy és tanulni akartam ezt a szakmát. Krisztiáni Sándor tragikus halála után, Huszty Edit óráit vettem fel, ő a színtan rejtelmeibe vezetett be magas fokon, emellett pedig a következő nagy lökést és elhatározást is neki köszönhetem. Volt egy szakváltásom építészről, műszaki menedzserre. Huszty Edit hatására döntöttem el, hogy a művészeti pályát választom. Ezek után a Nyíregyházi Főiskola Képi ábrázolás karára nyertem felvételt. Az iskolában tovább képezhettem a művészeti képességeimet. Orosz Csaba, Szabó Attila, Havasi Tamás tanáraimnak szintén sokat köszönhetek.

Ferenczy Zsolt festőművész mellett diplomáztam, a mai napig inspirál művészi tevékenysége. Tarnóczi József festőművész vezetett be az olajfestészet történetébe, technikai tudásával megalapozta a jelenlegi művészi munkámat. E két tanár a mai napig meghatározó személy az életemben.

Milyen technikával dolgozol? Miket próbáltál ki eddig?

Elsősorban olajfestékkel dolgozom. Óriási lehetőségek vannak ebben a technikában és a legkezelhetőbb a többi festészeti technikához képest. Itt az idő, ami visszatart, lazúrosan festek, ezért meg kell várnom, hogy az előző réteg megszáradjon, ami legalább egy hét, így egyszerre több festményt is készítek. Egy festmény elkészítése akár több hónapot is igénybe vehet.

Az olajfestményeim mellett színes grafikákat és akvarelleket készítek, könyvet is illusztrálok. Minden anyagnak meg van a maga sajátossága, a téma hozza magával, milyen technikát veszek elő, rengeteg kombinációval kísérletezem. A kisplasztika is foglakoztat, kísérleti jelleggel.

Honnan meríted az ihletet?

Az első vázlataimat, rajzaimat terápiás jelleggel szültem, és ez a mai napig meg is maradt, bár mára ez már tudatossá vált, a negatív tapasztalataimat vetítem ki a vászonra, ami sok esetben abszurd, túldramatizált, de mindenképpen groteszk. A pozitív töltéseket megtartom magamnak. A realista emberábrázolás sosem érdekelt, annak ellenére, hogy mint említettem, lenyűgöz az emberi test, inkább szeretném azt a saját képemre formálni, ezzel az eszközzel fejezem ki az expresszív vonalát munkáimnak. Gyermeteg vázlatokat készítek csupán, lelki szemeim előtt látom a kész képet, de ez módosul valamelyest a munkafolyam alatt. Leginkább a színekben köszön vissza az a miliő, amit egy kép készülése előtt éreztem. Álomképeket és társadalomkritikával foglalkozó témákat is feldolgozok, de ezek száma elenyésző.

Miken dolgozol jelenleg?

A festés mellett illusztrálok, és harmadik éve festem a Gym Suleiman edzőterem falait Budapesten. A terem díszítését folyamatosan tökéletesítjük a tulajdonosok elképzeléseivel, és ez hatalmas tapasztalatot jelent számomra a nagy felületek terén. Emellett folyamatosan készülnek az olajfestmények, és grafikák.

Melyik alkotásodra vagy a legbüszkébb?

A Baljós árnyak című képemre vagyok a legbüszkébb, ez a festmény lassan 3 éve készült és pont azon képek egyike, amit egy álmom ihletett, mégis úgy érzem, hogy ennél a munkámnál értem el magamhoz képest a legnagyobb technikai áttörést.