A Marvel Filmes Univerzum filmjei a 4. fázis óta a multiverzummal foglalkoznak, illetve készítik elő a következő Bosszúállók filmet, valamint képregényhű jelmezeket szereznek a főszereplők. Ez alól a Marvelek sem kivétel.
A Marvelek a Marvel Kapitány című film, a WandaVízió és a Ms. Marvel című Disney+-sorozatok folytatása. Mint arról korábban már írtam, a Marvel Filmes Univerzum negyedik fázisától már nagyobb kölcsönhatásra törekednek a sorozatok és filmek között, mint korábban, és ez a mostani filmben csúcsosodik ki. Ugyanakkor vannak, akik ezt kétélű fegyvernek tartják, mivel számukra szokatlan, hogy két sorozatot és egy filmet érdemes megnézni, hogy ismerjék a főszereplőket.
Ezért is kezdődik a film a főszereplők bemutatásával. Ms. Marvelt képregényes, rajzolt formában, Marvel Kapitányt visszaemlékezéseken keresztül ismerheti meg a közönség.
- A három főhős:
- Marvel Kapitány/Carol Danvers (Brie Larson): Egy pilóta volt, mielőtt a kree-k törölték az emlékeit, és maguk mellé állították. Amikor a Földön a Nick Fury segítségével visszaszerezte az emlékei nagy részét, a kree nép ellen fordult. El tudja nyelni az energiát és azt kilőni, illetve erős, gyors és tud repülni.
- Ms. Marvel/Kamala Khan (Iman Vellani): Egy középiskolás lány Jersey-ből. Marvel Kapitány rajongója. A nagymamájától örökölt karpántjával képes a fényt materializálni.
- Monica Rambeau (Teyonah Parris): Carol Danvers barátjának a lánya. Amikor Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen) túszul ejtett egy várost, és az ügy megoldására ő is ott járt, képességeket szerzett. Láthatatlanná és anyagtalanná tud válni. Képes repülni.
A film középpontjában Marvel Kapitány áll, mivel a másik két főhős hozzá képest határozza meg magát, Monica az barátjának a lánya, Kamala a rajongója. Ő fogja vezetni a csapatot is. Ezért szerepel a film plakátjain is középen (kivéve a macskás plakátokat).

A kree-k kiásnak egy karpántot, amivel ugrási pontokat tudnak létrehozni. Az ugrási pontok egy teleportáló hálózatot hoznak létre. Dar-Benn (Zawe Ashton) szeretné megszerezni a párját, mivel úgy tudja használni az erejét. Azonban a másik karpánt Kamalánál van.
A karpántok működése összekapcsolja a három főszereplő képességeit, ezért amikor egyszerre használják őket, akkor helyet cserélnek egymással. Kamala és családja mellett eleinte ez is poénforrás, majd csapatba verődnek, és megtanulnak felváltva harcolni. Ez is egy fontos pontja a filmnek, és nem akar Bosszúállók szintű csapatfilm lenni, nem is tudna.
Ez a kozmikus kaland nem mérhető a hasonló jellemzőkkel bíró Galaxis Őrzőihez (űrben játszódó csapatfilm). Azonban több bolygót is bejárnak. A Tarnax a skrullok menekültkolóniájának otthona. Aladna egy vízibolygó, ahol dalban kommunikálnak, és a bolygó hercegnője Carol Danvers, ami egy finom utalás arra, hogy 100 éves a Disney, aminek része a Marvel Filmes Univerzum. Illetve járnak egy kicsit a Földön és a Halán is.
Kik a kree-k?
Dar-Benn vezette harcos nép, akik bosszút akarnak állni Marvel Kapitányon, amiért 30 éve elpusztította a Legfőbb Intelligenciát, és vele együtt tönkretette a szülőbolygójukat, a Halát. Darr-Benn a birodalmát akarja megmenteni azzal, hogy elveszi más bolygók erőforrásait, lakhatatlanná téve azokat.

Kik a skrullok?
Alakváltó idegenek. A Marvel Filmes Univerzum a menekültek metaforájaként használja őket. Sajnos a filmben csak annyi szerepük van, hogy Dar-Benn ellopja a bolygójuk levegőjét, és ezért Valkűr (Tessa Thompson) elviszi őket egy másik bolygóra. Ez némi drámát is visz a filmbe. Ha érdekel a történetük, nézd meg a két Marvel Kapitány filmet összekötő Titkos Invázió című sorozatot.
Ez a legrövidebb film a Marvel Filmes Univerzumban 105 perccel. Az nem feltétlenül baj, ha egy Marvel film rövid, nem kell mindegyiknek kétórásnak lennie. A baj az, amikor nem magyaráznak meg valamit (például Goose szaporodása, főleg annak fényében, hogy már több filmben is szerepelt) vagy csak ímmel-ámmal varrnak el szálakat (a skrullok költözése), amiért több elem is olyan, mintha csak alibiből „kellett” volna beletenni a filmbe, és ezért el is hagyhatták volna őket teljesen, s így akár rövidebb is, de összeszedettebb lenne az eredmény. Vagy fejtsék ki rendesen őket, és akkor legyen hosszabb a film.
Mint a címe is utal rá, egy karakterközpontú film. Lesz benne zenés montázs, saját önzősége miatt elpusztuló főgonosz és önfeláldozó hős is. Mindez egy néhol drámai, de inkább vidám sci-fi akciófilmben. Minden hibája ellenére nekem jobban tetszett, mint a Marvel Kapitány film.










Hozzászólások