A külföldi zenei sajtóban van egy kifejezés: sophomore slump. Ezt arra használjuk, amikor egy előadó egyszerűen képtelen megismételni egy erős debütáló album sikerét. Beton.Hofi nem csak elkerüli ezt az átkot, hanem megugorja a saját maga által felállított mércét.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb könnyűzenei sikertörténete hazánkban a Beton.Hofi művésznév alatt tevékenykedő Schwarz Ádámé. A budapesti rapper-dalszerző mindössze néhány kislemez kiadásával elnyerte helyét a legizgalmasabb hazai feltörekvők között, majd a tavaly júniusban ledobott, Comic Sins címet viselő debütáló projektjével pár hónap alatt futotta be azt a karrierutat, amely a legnagyobbaknak is pár évbe telhet.
Munkásságával hidat képzett a rendkívül „elklikkesedett” magyar hiphopközeg két tábora között. Hangzásában a kortárs trapzenét idézi, mégis szövegcentrikusabb a stílus zöménél, így egy meggyőződéses „oldheadet” (szerk.: idősebb korosztályú zenekedvelő) is képes lenyűgözni. Elsőre rendkívül üdítő volt hallani, hogy végre van egy hazai MC (szerk.: „ceremóniamester”, a rapper vagy a művész szinonimájaként használják) aki úgy tud sokatmondó lenni, hogy közben elengedi a magyar undergroundban a 90-es évek óta agyonhasznált boom-bap (szerk.: az ütem egyszerűsége és az erre írt szöveg kapja a főszerepet, és minden más csak mellékes. Forrás: lexiq.hu) alapokat.
A PLAYBÁNIA című második lemezén immár befutott előadóként kalauzol el újra bennünket a mocskos budapesti éjszakai életbe a hírnévvel járó összes frusztrációt a vállán cipelve, és tovább feszegeti a saját zenei és szövegi határait. A bevezetőben említettem, hogy Beton.Hofi korábbi munkája is frissnek hatott a hazai szcénában.
Kép forrása: Spotify
A PLAYBÁNIA ezen túlmutatva olyan szinten tesz a rapklisékre, hogy néhány szám erejéig elhagyja a műfajt.
A kísérletező tendencia már a nyitó tracken (szerk.: az album első számán) , a BAGIRA-n megmutatkozik, ahol Ádit egy agresszív drum’n’bass alapon hallhatjuk, melyet az utóbbi évek egyik legnépszerűbb magyar producerzsenije, Hundred Sins szolgáltatott. Nem csak az alap, hanem maga az előadásmód is meglepő fordulatot vesz.
Beton.Hofitól nem idegen a társadalmi fricska, sem a frusztráció és egyéb negatív érzelmek dalba foglalása, ám eddig ezt általában a saját igen szerethető csibészes humorával tette, amit ezen a számon felvált a puszta harag, főleg az álszent haszonleső „barátok” a célpontjai, de a kormány is megkapja a magáét.
A nyersebb, agresszívabb hangzás később is visszaköszön, például a DOHÁNYBOLT, illetve a GUY RITCHIE beatjeiben (szerk.: ütem vagy ütem ritmikai alapegysége) központi szerepű torzított elektromos gitár „személyében”.
Az eklektikus hangzás itt nem ér véget, kellemes kitérő a BACKSEAT BOYS könnyed csajozós jazz-rapje, az Ajsa Lunával közös TISZALÖK pedig versenyben van az év legfülbemászóbb hookja (szerk.: egy zenei ötlet, gyakran egy rövid riff, részlet vagy kifejezés, amelyet a populáris zenében arra használnak, hogy egy dalt vonzóvá tegyenek és megfogják a hallgatót) címért.
A műfajokkal való játszadozás fénypontja talán mégis a Baba Aziz által producerelt PULLED PORK, melyen Beton.Hofi olyan magabiztosan pattan rá egy house alapra, hogy azt még Drake is megirigyelné, szöveg terén pedig kortárs nyugati R&B romantikus sadboy szövegeiből merít.
Természetesen egy rap albumon illik nem megfeledkezni a rap számokról sem, melyek közül a legkiemelkedőbb a HOLNAP, mely részben önéletrajzi jellegű, az országos hírnév mámorában a nehéz múltat felidézve egyfajta győzelmi körként funkcionál, és Gyuris a karrierjének az egyik legjobb verzéjével (szerk.: egy dal ismételt része, amely jellemzően minden ismétlésnél új szöveget tartalmaz) erősíti a tracket.
Sajnos a sima, rap-orientált részekben található az album kevés gyenge pontja. A PLAYBÁNIA legfelejthetőbb száma — az interlude-okon (szerk.: hangszeres rész, amely a dal szövegrészei között jön) kívül természetesen — a TOM HANKS, viszont az album minőségét mutatja, hogy ez sem kifejezetten rossz szám, egyszerűen nem elég érdekes ahhoz, hogy egy 14 dalos albumon kiemelkedjen.
Összegzésképp a PLAYBÁNIA egy lemez, amely egyszerre játékos és önreflexív, dühös és chill, rengeteg különböző zenei ötletet megvalósít, mégis érződik benne egyfajta kohézió. A néhány unalmasabb pillanatával együtt is egy rendkívül erős darab, mely megerősíti Beton.Hofi helyét a jelenlegi magyar popgeneráció élvonalában.
Bíró Dániel
A Debreceni Egyetem másodéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója
Mi a DEpublik?
A DEpublik egy, a Debreceni Egyetem hallgatóinak publikációiból álló cikksorozat, melyben az egyetemisták perspektíváján keresztül kerülnek terítékre az őket foglalkoztató témák.
Hozzászólások