A német nyelv hete tavalyi sikere után 2023-ban is megfűszerezi a cívisváros áprilisi programkínálatát.
Az idei évben április 17 – 22. között rendezik meg Debrecenben a német nyelv heteként is ismert Wunderbar Fesztivált, melyet városunkban ismét a Debreceni Német Kulturális Fórum koordinál.
Mi a Wunderbar Fesztivál?
A Wunderbar Fesztivál célja minél több embert motiválni és ösztönözni a német nyelv tanulására Magyarországon. Ez a nagyszabású rendezvény Németország, Ausztria és Svájc nagykövetségeinek és kultúraközvetítő szervezeteinek a kezdeményezése, mely során a szervezők sokszínű programokkal igyekeznek bemutatni, hogy miért érdemes németül tanulni. Országszerte játékos és interaktív események várják a nyelvtanulás iránt érdeklődő fiatalokat és felnőtteket – függetlenül attól, hogy valaki korábban tanult-e már németül vagy még csak most tervezi, hogy belevág.
A 2023-as programsorozat április 17-én nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, egészen pontosan a Csokonai Gimnáziumban 8:30-kor kezdődő nyílt órák keretein belül. Az idei rendezvénysorozaton a sporttól kezdve, mesés délelőttön át, német karriernapig számtalan színes lehetőséggel várják a látogatókat, hiszen
a kulturális és gazdasági kezdeményezés célja, hogy Magyarországon még több embert lelkesítsenek a német nyelv elsajátítása iránt.

Programok
2023. április 17. 8:30-13:00: Magyarországról németül. Nyílt órák a Csokonai Gimnáziumban
(4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12.)
2023. április 18. 13:00-17:00: Gasztronómiai vetélkedő a Mechwartban
(4025 Debrecen, Széchenyi u. 58.)
2023. április 19. 10:00-12:00: Ausztria Quiz
(4032, Debrecen Egyetem tér 1, Germanisztikai Intézet)
2023. április 20. 8:30-13:00: Német Karriernap a Wunderbar Fesztiválon
(Kölcsey Központ 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.)
2023. április 20. 10:00-11:30: Mesés délelőtt a telhetetlen hernyócskával
(Debreceni Német Általános Iskola, 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 4.)
2023. április 21. 14:00-16:00: Sportoljunk németül!
(Dózsa György Általános Iskola, 4027 Debrecen, Dózsa György u. 2.)
A rendezvényekre a belépés díjtalan!
További információkért kattintson IDE.

Hozzászólások