Mentesen is te(l)jes élet címmel tartott előadást a Science Caféban Hajdú Péter, a Debreceni Egyetem Táplálkozás- és Élelmiszertudományi Doktori Iskola hallgatója. Az idei Science Café második előadásán azt igyekeztek körüljárni, hogy jó-e a növény alapú étrend és hogy mennyire fenntartható ez a fajta táplálkozási forma.
Mi a különbség a vegetáriánus, a vegán és a flexitáriánus étrend között?
A DE Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő előadás-sorozata ezúttal ezt a sokakat érdeklő, érintő és talán eléggé vitatott témát tűzte napirendre. A hallgatóság megismerkedhetett a növényi alapú étrendek fajtáival, illetve hogy milyen lényeges különbségek vannak egyes étrendi típusok között.
Az egyetemi portál cikke szerint, a kéthetente jelentkező Science Café szokatlan környezetben népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában az intézmény legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeit.
A jelenlegi klinikai kutatások és a dietetikai szervezetek állásfoglalásai is arra engednek következtetni, hogy a növényi alapú étrendek számos olyan betegségben lehetnek alternatívák, amelyek a táplálkozásunkkal függenek össze, gondolok itt – például – az inzulinrezisztenciára, a cukorbetegségre vagy akár a magas vérnyomásra
mondta a hirek.unideb.hu portálnak Hajdú Péter.
Ezt olvasta már?
„Az első sikeren meglepődtünk” – Interjú Hajdú Péterrel, a Food Science Klub megálmodójával
Akik a növényi alapú étrendek egyikét be szeretnék építeni a mindennapjaiba, tanácsokat is kaphatnak az életmódváltáshoz, megismerhetik az étrendek alapjait és alapszabályait, annak érdekében, hogy a húsmentes értend egészséges alternatíva legyen és ne csupán divat.

Kapcsolódó cikkünk:
Az előadást követően a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhatták az elméletben megismerteket, ugyanis az előadó a kutatócsoportjával közösen fejlesztett termékekből tart bemutatóval egybekötött kóstolót.
A Science Café Facebook oldala ITT elérhető.
A Science Café elmúlt adásai megtekinthetők az Alföld Televízió YouTube csatornáján, IDE kattintva.
A legutóbbi felvétel pedig itt nézhető vissza:










Hozzászólások