A Nagyerdei Víztoronyban a hétvége a korlátozásoktól mentes bulié lesz.
Sokan emlékezhetnek még a 2010-es évek elején nagy sikert arató This is Bihar! koncertsorozatra, amelyben Debrecen, a megye és az egész ország leghangosabb hardcore zenekarai léptek fel a cívisvárosban.
Kis szünet után érkezett a frissítés: 2017-ben Racka Noise néven indult útjára egy másik közösség, akik hasonló stílusú előadókat hívtak el Debrecenbe, immáron nagy külföldi merítéssel is. 2020 itt is éket tett a tervek elé, de most végre visszatér a sorozat és március 18-án, pénteken egyből négy zenekart vonultat fel.
A 2014-ben alakult budapesti, dallamos hardcore/punk zenét játszó Satelles legutóbbi nagylemeze (3AM Confessions) bekerült a NuSkull.hu zenei portál 20 legjobb 2021-es magyar albuma közé.
A szintén budapesti, 2019 végén alakult VLKN egyfajta szupergrupp, ugyanis a műfaj kiváló zenekarainak egyes tagjai alkotják (Anchorless Bodies, Hypocreet’s Breed és Satelles). Ebben a hónapban egy új dallal is jelentkeztek. Az erősen társadalomkritikus friss szerzemény (Erupted) itt hallgatható meg:
Az idén 10. születésnapját ünneplő debreceni (kis részben hajdúszoboszlói) Blackhoney idei első koncertjére készül. Mivel egy ideje már nem álltak színpadon, így biztosan őrületes energiákat szabadítanak fel magukból.
A szintén debreceni BetterThanEver szintén nem szorul bemutatásra: a pop punk formáció rendszeres résztvevője a helyi underground életnek. Kétlépésközt című debütáló nagylemezük 2021 októberében jelent meg, így a hangsúly biztosan az új dalokon lesz ezen az estén.
Támogatói jegyek csak a helyszínen kaphatók 1000 Ft-os áron.
Másnap, március 19-én óriási stílusváltás lesz, ugyanis a hangos dobok és nyúzott gitárok után az elektronikáé lesz a főszerep szombat este. A Mariposas Production és a CivisGround közös szervezésében jön az idei első Unexpected Frequencies esemény, ahol öt produkció tekeri majd a basszusokat a Nagyerdőn.
A parti egy budapesti-debreceni közös megmozdulás eredménye lesz, ugyanis két budapesti fellépő (Subotage és Sinko) mellett három helyi szereplő (Martin Groom, Dirty Ice és Thomas Borza) csatlakozik ehhez az este 10-től reggel 5-ig tartó „táncházhoz”.
Forrás: Nagyerdei Víztorony
Hozzászólások